Horner Bahreinről: Korábban még sosem találkoztunk ezzel a problémával…

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arról beszélt, hogy korábban még sosem találkoztak azzal az elektronikai problémával, amely miatt Sergio Pereznek végül a bokszutcából kellett rajtolnia Bahreinben – de hozzátette, kezdik megérteni az okát.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B, kicks up some sparks

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Bahreini Nagydíj felvezető körében számukra ijesztő képek tárultak a Red Bull Racing szurkolói és a csapattagjai elé: Sergio Perez félreállt a pályán. Végül azonban a mexikói újra tudta indítani a kocsit, és a bokszutcából rajtolva egészen az ötödik helyig tudott feljönni.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Talking Bull podcastnek beszélt a történtekről, és megerősítette, hogy elektronikai probléma állt a dolog mögött.

„Elektronikai problémával szembesültünk. Azt gondolom, most már kezdjük megérteni az okát. Természetesen időben megoldást kell rá találnunk, már a következő, imolai verseny előtt. De egy frusztráló problémáról van szó, amellyel korábban még sosem találkoztunk.”

Még több F1 hír:

A futam után elsősorban a szurkolók által a nap versenyzőjének megválasztott Perez felzárkózásáról lehetett olvasni és hallani, a Red Bull főmérnöke, Paul Monaghan viszont a hétvége után azt emelte ki, hogy Checo rádiós segítség nélkül tudta újra működésre bírni az RB16B-t. Horner egyetért Monaghannel:

„Kiváló jelenléte volt Sergiónak, újra tudta indítani a kocsit, amivel így el tudott indulni a versenyre. Ctrl, Alt, Delete, aztán újra mehetett” – dicsérte a csapatfőnök az új igazolást.

„Véleményem szerint fantasztikus volt a felzárkózása. Határozott előzéseket láthattunk tőle és nagyon jó tempót diktált. Rendkívüli teljesítményre vall, hogy a mezőny végéről is fel tudott zárkózni” – tette hozzá Horner.

Coulthard revansra készül Verstappen ellen?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Capito továbbra is egyeztet a Williams családdal és Patrick Headdel
Következő cikk Monacóban jöhetnek a nézők és a Leclerc-lelátó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország