Horner: Az RB17-es bemutatójára sohasem kerül sor

Annak ellenére, hogy Alexander Albon nem tudta megtartani a helyét Sergio Perezzel szemben, Christian Horner kijelentette, hogy a Red Bull juniorprogramja továbbra is nagyon hangsúlyos szerepet kap a jövőben.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, in a Press Conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sergio Perez érkezésével egy rendkívül nagy tapasztalattal bíró pilóta csatlakozott a Red Bullhoz, ez azonban azt jelentette, hogy a Milton-Keynes-i alakulat nem a saját programjából választott versenyzőt a megüresedett helyre. Horner szerint ez azonban csak egy egyszeri eset, és a jövőben ragaszkodnak a saját juniorjaikhoz.

„A tény, hogy kiléptünk a sorból, és az alakulathoz vettünk valakit kívülről, nem jelenti azt, hogy kétségeink támadtak a saját rendszerünkkel kapcsolatban. Inkább azt mondanám, hogy megvolt a lehetőségünk kivételt tenni Sergióval.”

Christian Horner azzal folytatta, hogy lát lehetőséget az előrelépésre Gasly és Albon számára a jövőben, és a lefokozásuk egyáltalán nem jelenti azt, hogy leírták volna őket. A visszatérés nincs kizárva, sőt, igenis reális esély mutatkozik rá.

Még több F1 hír:

„Pierre Gasly és Alex Albon továbbra is állandó tagja az alakulatnak. Továbbá szintén vannak ígéretes tehetségek, akik érkeznek. Elsősorban természetesen itt van Juki Cunoda. De Liam Lawson és Jüri Vips szintén nagyon jó benyomást tesz. Nem aggódom a fiatal tehetségeink miatt.”

„Úgy gondolom, hogy a juniorprogramunk megszolgálja a célját, és Helmut szintén a megfelelő embereket választja ki. Irreális elvárás minden szezonban új világbajnokot várni. A találati arányunk renden van.”

Az interjúban szó esett arról is, hogy a csapat új autója sok elemet magával hoz az elmúlt évről, ez pedig azért alakulhatott így, mivel a szabályozások értelmében már részben 2022-re készülnek.

 

„Ez lesz az első alkalom, amikor a teljes vázat magunkkal hozzuk az új szezonra. És a szabályozások következtében az alkatrészek nagy arányban megegyeznek. Ezért is őszintébb, ha RB16B-nek hívjuk az autót. A következő modell az RB18-as lesz, tehát az RB17-es nem jön ki soha.”

Íme a Red Bull RB16B, az osztrák istálló 2021-es F1-es kocsija!


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szerdán Verstappen és Perez is pályára viheti a 2021-es Red Bullt
Következő cikk Sergio Perez bemutatta az első Red Bullos sisakját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország