Horner: az FIA-nak nagytakarítást kell majd végeznie a Totótól kapott e-mailek miatt

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a háttérben még a sajtóban megjelent egymásnak üzengetésnél is vérmesebb csata folyik a Mercedes és a Red Bull között a 2021-es Forma-1-es szezonban, az FIA-t sem kímélve.

Horner: az FIA-nak nagytakarítást kell majd végeznie a Totótól kapott e-mailek miatt

Mindössze 2 pont választja el egymástól Lewis Hamiltont és Max Verstappent a bajnoki pontverseny élén, de amíg ők ketten a két nagyhatású összeütközésük ellenére továbbra is kulturáltan nyilatkoznak a másikról, ez nem mindig volt elmondható a fölöttük álló csapatfőnökökről.

A Mercedes és a Red Bull között a hajlékony hátsó szárnyakkal kezdve komoly politikai csörte robbant ki, Horner pedig korábban is keserűen jegyezte meg, hogy az ő érdeklődésük a Mercedes első szárnyával kapcsolatban még mindig nem ért célt.

Bár Horner és Wolff egyformán tapasztalt már abban, hogyan kell sorozatban több világbajnokságot nyerni, ők ketten most először váltak egymás ellenfeleivé, a Red Bull csapatfőnöke pedig úgy érzi, hogy sokkal átpolitizáltabb az idei csata, mint amit korábban tapasztalt.

Még több F1 hír:

„Amikor a McLaren és Lewis Hamilton, vagy a Ferrari és Fernando Alonso ellen harcoltunk, teljesen más légkör uralkodott” – idézte Hornert az Independent.

„Ez az ideit sokkal jobban átitatta a politika, rengeteg dolog történik a színfalak mögött. Az FIA-nak nagytakarítást kell majd végeznie a szezon végén a Totótól kapott e-mailek miatt.”

„Toto soha korábban nem volt olyan pozícióban, ahol ekkora kihívással szembesült. Egy nagyon versenyképes csapatot örökölt Ross Brawntól, és jó munkát is végzett a csapat sikerességének fenntartásával, de ez az első alkalom, hogy ilyesmi nyomás alá került, amire mindenki máshogyan reagál.”

Alfa Romeo: Antonio Giovinazzi sorsa a saját kezében van

megosztás
hozzászólás
A Ferrari nem akarja számszerűsíteni, mennyit ér az új hibrid rendszerük

Előző cikk

A Ferrari nem akarja számszerűsíteni, mennyit ér az új hibrid rendszerük

Következő cikk

Seidl: a „szenzációs” mercedeses kapcsolat segít a McLarennek

Seidl: a „szenzációs” mercedeses kapcsolat segít a McLarennek
Hozzászólások betöltése