Horner az Aston Martin kapcsán: a szellemi tulajdon megsértése bűncselekmény!

A spanyol hétvége eddigi legnagyobb beszédtémája máris az Aston Martin Red Bullra hajazó új oldaldoboza lett, és rögtön fel is merültek olyan feltételezések, hogy a silverstone-i gárda esetleg illegálisan jutott hozzá bizonyos információkhoz.

Aston Martin AMR22 side detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

Nem túlzás kijelenteni, hogy az Aston Martin tulajdonképpen szinte egy az egyben lemásolta a bikások megoldását a most bemutatott B-autójukon, ez pedig annak a fényében is érdekes, hogy tavaly több mérnök is csatlakozott hozzájuk a Red Bulltól.

Most Christian Horner csapatvezetőt is megkérdezték az ügyről, aki egyrészről hízelgőnek találja, hogy valaki őket másolja, másrészről viszont felhívta arra is a figyelmet, hogy belső vizsgálatokat fognak végezni, mert tudni szeretnék, hogy nem történt-e semmilyen információátadás a két fél között.

„Igazából az imitáció a hízelgés legmagasabb formája. Viszont talán ez nem véletlen annak fényében, hogy néhányan a Red Bulltól az Aston Martinhoz mentek a szezon korai szakaszában.”

Még több F1 hír:

„Az FIA a hét elején szólt nekünk, hogy van egy autó, amely nagyon hasonlít a miénkre. Fel is tettek nekünk néhány kérdést, ez pedig megkongatott pár vészharangot. Az még engedélyezett, amit folyamatosan látunk is a paddockban, hogy bizonyos személyek egy kertészeti szabadság után csapatot váltanak.”

„Amit pedig magukkal tudnak vinni a fejükben, az rendben van, ami viszont nincs, és amit nem fogadnánk el, az az, ha a szellemi tulajdon is átadásra került. Nem tesszük nyilvánosságra, hogy hányadán állunk egyes személyekkel, de a szellemi tulajdon megsértése bűncselekmény. Milliókat költünk el rá” – figyelmeztetett Horner.

„Belső vizsgálatot fogunk végezni. Megvan a magunk szoftvervédelme, és pontosan tudjuk, ki mihez férhet hozzá. Az viszont az FIA feladata, hogy megbizonyosodjon, nem történt-e szellemi tulajdon illegális átadása.”

 

Horner végül még arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a saját új oldaldobozaik is csak nemrég kerültek fel az autóra, ezért azt sima képek alapján talán nem lehetett úgy lemásolni, ahogy az Aston tette, hanem már jóval régebb óta dolgozniuk kellett rajta.

Lawrence Stroll csapata egyébként pontosan ezt állítja. A mérnökeik elárulták, hogy már tavaly november óta tesztelik az autójuk ezen változatát a szélcsatornában, csak eleinte azt gondolták, az eredeti verzióval gyorsabbak lesznek. Az FIA pedig meg is erősítette nemrég, hogy mindent rendben talált az Aston megoldása körül.

Ettől függetlenül viszont nem biztos, hogy a Red Bull annyiban fogja hagyni az ügyet. Érik egy újabb „rózsaszín Mercedes” botrány?

Marko szerint bizonyítékuk van arról, hogy szabályszegés történt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: hiába a változások, a versenyirányítás még mindig inkompetens
Következő cikk Verstappen az 5. helye után: „Egyértelműen van mit tennünk...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország