Hírek

Horner: az Alpine helyében Ricciardót választanám!

Korábbi csapatfőnöke sajnálná, ha a szezon végén a McLarent elhagyó pilóta nem kapna Forma-1-es ülést 2023-tól, hiszen nagyszerű személyiségnek tartja, akire szüksége van a száguldó cirkusznak.

Daniel Ricciardo, McLaren, arrives into the paddock

Daniel Ricciardo elmúlt másfél éve egyáltalán nem úgy sikerült a McLarennél, ahogy azt eltervezte, a gyenge teljesítményt pedig a wokingi alakulat sem nézte tétlenül. Bár szerződése 2023 végéig szólt a csapatnál, az idény közben bejelentették, a jelenlegi idény végén elválnak útjaik.

Az ausztrál jövője továbbra is bizonytalan, hiszen egyelőre nem rendelkezik új kontraktussal a következő szezonra, ráadásul a lehetőségei is korlátozottak, hiszen csupán néhány kiadó ülés maradt a jövő évre.

Ugyan az Alpine, a Haas és a Williams is keresi még második számú versenyzőjét, bár a franciák szeretnék elcsábítani Pierre Gaslyt az AlphaTauritól, ebben az esetben viszont nekik kellene megtalálni Cunoda Júki csapattársát.

Még több F1 hír:

Ricciardo nemrégiben elárulta, nyitott lenne egy tartalékversenyzői szerepkörre is, a Mercedesszel pedig szóba is hozták. Az ausztrál úgy gondolkodik, hogy Albonhoz hasonlóan egy év kihagyás után erősebben térhetne vissza főállású versenyzőként a rajtrácsra 2024-től.

A pilóta legjobb időszakát kétségtelenül a Red Bullnál töltötte Forma-1-es karrierje alatt és korábbi csapatfőnöke szerint nagy kár lenne, ha nem kapna újabb lehetőséget a szériában, hiszen még mindig látja benne a potenciált.

„Nagy kár lenne, a végleg kikopna a Forma-1-ből, mert egy nagyszerű személyiség és remek versenyző. Nyilvánvalóan az elmúlt években elvesztette a helyes irányt, de jó lenne látni, hogy a sportágban marad“ - mondta Christian Horner a Beyond the Grid podcastben.

 

A brit csapatvezető azt is elárulta, ha az Alpine helyében lenne, mindenképpen Ricciardóra voksolna. „Daniel az a fajta srác, akit újra fel lehetne építeni. Nyilván nem volt jó élmény számára az elmúlt időszak, de vissza kell gondolni néhány olyan versenyre, amit nálunk teljesített.“

„Győzelmeket aratott, többször dobogóra állhatott, elképesztő előzéseket mutatott be. Biztos vagyok benne, hogy ez még mindig megvan benne, csak egy kis újratervezésre van szüksége“ - vélekedett Horner.

Megvan, hogy ki lesz az AlphaTauri egyik pilótája 2023-ban – hivatalos!

Előző cikk Sainz szerint nem ártana változtatni az F1 szűk bokszutcáin
Következő cikk Ki foglalhatja el Nicholas Latifi megüresedett helyét a Williamsnél 2023-ban?
Feliratkozás