Horner arra szólította fel az FIA-t, hogy az első szárnyakat is vizsgálják komolyabban

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a hátsó szárnyakat érintő terheléses tesztek szigorítása után azt mondta, nem érti, miért nem tesz ugyanígy az FIA az első szárnyakkal is.

Sergio Perez, Red Bull Racing and Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Az FIA a Francia Nagydíjtól kezdve vezette be az új, a hátsó szárnyakra vonatkozó terheléses tesztjét, amelynek célja, hogy a csapatok ne tudják kicselezni a szabályokat – többek között a Red Bullt és a Ferrarit érte az a vád, hogy „limbó” hátsó szárnyakat használnak.

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner pedig arról nyilatkozott a Sky-nak, hogy szeretné, ha az FIA nemcsak a hátsó szárnyakat, hanem az első szárnyakat is komolyabban vizsgálná.

Még több F1 hír:

„Ahogy néhány héttel ezelőtt is említettem, nem értem, hogy ha a hátsó szárnyra alkalmazzák ezeket a szigorított teszteket, akkor miért nem alkalmazzák az első szárnyra is. Az FIA erre a hétvégére vezette be az új teszteket, szóval feltételezem, hogy ugyanezt fogják tenni a kocsi elejével is.”

„Ahogy mindannyian tudjuk, az autó eleje még érzékenyebb, mint a hátulja. Tehát az FIA dolga lenne, hogy bevezessék az első szárnyra vonatkozó teszteket is, de majd meglátjuk, mi lesz” – mondta Horner.

A Red Bull elégedetten várhatja a francia nagydíjhétvége folytatását, ugyanis Max Verstappen szerezte meg a pole-t, mögötte pedig a Hamilton, Bottas, Perez trió következik.

Rosberg tudni véli, miért olyan gyors Bottas…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Nem maradt sok bennünk az időmérőn, de optimisták vagyunk!
Következő cikk Räikkönen: Mostanában a piros zászlók mindig tönkreteszik a köreimet…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország