Horner ármánykodása Marko ellen és Verstappen állásfoglalása – német sajtó

A német F1-Insider.com a saját forrásaira hivatkozva írt a Marko-Horner Red Bull-os belharcról, hozzátéve, hogy úgy tudják, Max Verstappen is határozottan állást foglalt.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, in Parc Ferme

Miután a brazil Globo arról írt, hogy dúlnak a belharcok a Red Bull vezetésében, most a német F1-Insider.com is erről írt cikket, amelyben utánamentek a témának, és hasonló következtetésre jutottak, mint a brazil lap.

Az F1-Insider szerint is Horner azt tervezi, hogy át fogja venni a Red Bull Forma-1-es csoportját, a tervének részeként pedig tavaly télen a honfitársát, a Mercedes kommunikációs igazgatóját, Bradley Lordot próbálta az AlphaTauri csapatfőnöki székébe helyezni.

Még több F1 hír:

Ez nem jött össze, viszont a második „próbálkozása” már sikerrel járt: a korábbi FIA-s Peter Bayer lett az olasz istálló vezérigazgatója. Marko viszont nem akarta, hogy Bayer egyedül feleljen a Red Bull testvércsapatáért, ezért igazolta le a Ferrari korábbi sportigazgatóját, Laurent Mekiest, aki így a sportszakmai feladatokért fog felelni, míg Bayer a marketingért és a szervezet jövőjéért.

Emellett a német lap szerint Horner arról jelentetett meg cikket a sajtóban – főleg Angliában -, hogy Marko már nem élvezi a thai részvényesek bizalmát, és a Red Bull vezetése ezért meg akar szabadulni az osztrák szakembertől. Horner mindig is tagadta, hogy köze lett volna a cikkek megjelenéséhez, az F1-Insider Red Bull-os forrásai szerint viszont ezt a csapat sem hiszi el Hornernek.

A portál hozzáteszi, hogy Mintzlaff egy Markóval történt meetingen biztosította Markót arról, hogy a bizalmát élvezi, és egy megbízható forrásra hivatkozva arról is írnak, hogy Verstappen a thai részvényeseknek és Mintzlaffnak is kijelentette, hogy ha Markónak távoznia kell, akkor ő is távozik.

Eközben Ricciardo egy poszttal tehetett utalást a Red Bull-os jövőjére, az amerikai hétvége TV-közvetítéseit pedig itt érhetitek el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen Sergio Perez helyzetéről beszélt
Következő cikk Mick Schumacher teljesítette az első köreit az Alpine volánja mögött

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország