Horner: általában azt szoktuk mondani a távozóknak, hogy „húzzatok innen”
Christian Horner is elismerte, hogy Rob Marshall a megszokottoktól eltérő körülmények között távozik a Red Bulltól, de elhintette azt is, hogy a McLaren nem egy olyan mérnököt igazolt, akinek óriási hatása volt a Red Bull 2022 óta domináns autóira.
A McLaren a Spanyol Nagydíj előtt jelentette be, hogy szerződtették a Red Bulltól Rob Marshallt, aki 17 éve dolgozott az energiaitalos csapatnak, és elsősorban a Sebestian Vettel világbajnoki győzelmeiből vette ki a szerepét a 2009-2014 közötti Red Bullok főtervezőjeként.
Marshall azonban az utóbbi években inkább a Red Bull hosszútávú projektjein dolgozott, így közel 10 éves kihagyás után vállalt egy aktívabb szerepet a McLarennél, ahol az aerodinamikáért felelős Peter Prodromouval és a Ferraritól érkező főtervezővel, David Sanchezzel kell majd együtt dolgoznia a McLaren 2024-es versenyautóján.
„Robnak óriási szerepe volt a Red Bull felépítésében, olyan koncepciókat honosított meg, mint az akkumulátorok elhelyezése a sebességváltóházon belül a KERS-es autóknál 2013-ig” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak.
„Az utóbbi években azonban más projekteken dolgozott, nem feltétlenül az F1-es autónkon. 17 év után azonban kapott egy igen jelentős ajánlatot a McLarentől, és miközben volt még egy kis idő a szerződésének lejárta előtt, elhatározta, hogy vissza akar térni a Forma-1-be.”
„Sikerült vele is megállapodnunk, és Zakkel (Brown, McLaren vezérigazgató) is tető alá hoztunk egy megállapodást, ami mindenkinek működött.”
Marshall bejelentésének egyik szokatlan eleme volt a Red Bull közleménye, amelyben megköszönték a munkáját. Horner is elismerte, hogy ez nem egy bevett szokás a csapatnál.
„A legutolsó megbeszélésünkre szerveztünk neki egy kis meglepetést. Általában azt szoktuk mondani a távozóknak, hogy akkor húzzatok innen. Robbal azonban nem ez volt a helyzet, egy remek fickó, aki új kihívást talált magának.”
Horner azonban nem hagyta ki a lehetőséget, hogy egy kicsit oda is szúrjon a McLarennek és Marshallnak.
„Ez olyan, mint a Manchester United. A csapat folyamatosan változott, és Eric Cantona sem volt ott a kezdő 11-ben 17 évvel a leigazolása után. Rob legutóbb a Red Bull Powertrainsnél dolgozott, de a projektje már majdnem befejeződött, a McLarennel pedig olyan pénzügyi megállapodást kötöttünk, hogy belementünk, hogy már januárban munkába állhat.”
A Red Bull azt is leszögezte, hogy nem adnak motorokat a McLarennek.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.