Horner: áldással ért fel, hogy a második sorból rajtoltunk

Bár tegnap még csalódott volt amiatt, hogy csúnya vereséget szenvedtek az időmérőn a Mercedestől, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a vasárnapi versenyen kisebb áldás volt, hogy Verstappen a második sorból rajtolt.

Horner: áldással ért fel, hogy a második sorból rajtoltunk

Max Verstappen domináns győzelmet aratott a Mexikói Nagydíjon, miután az első kanyarban mindkét Mercedest körbeautózva az élre állt, Hamilton pedig nem is tudta megtámadni a verseny hátralévő részében a szombati megingását követően életre kelt RB16B-t.

Toto Wolff eléggé kritikus volt a saját pilótájával, Valtteri Bottasszal szemben, amiért látszólag nem nehezítette meg Verstappen dolgát az első kanyarban, a meglepettségében pedig osztozott Christian Horner is.

„A mai nap legfontosabb pillanata a rajt volt, amit tökéletesen kapott el” – mondta Horner a Sky-nek Verstappen versenyéről. „Talált is magának helyet – meg is lepődtem, hogy ilyen sokat hagytak neki, de Valtteri nagyon sportszerű volt.”

„Először azt hittem, hogy Max elrontotta a féktávját, annyira későn fékezett, de sikerült befejeznie a manővert, és ezt követően kontrollálni tudta a versenyt. A kivezető körén szerintem Max pont ott fékezett, mintha be is gyakorolta volna.”

Még több F1 hír:

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt is hozzátette, hogy szerinte a Red Bull akkor is győzött volna Mexikóban, ha Verstappen nem áll azonnal az élre, de Horner erre reagálva kijelentette, hogy ők azért nem így készültek a mai napon.

„Nem számítottunk arra a tegnapi eredményünk után, hogy ennyire jók leszünk. Az, hogy tegnap alulteljesítettünk, meglepett minket, de igazából ez egy áldással ért fel, mert ha mi lettünk volna az első sorban, a rajtot követően simán kikerültek volna minket, szóval összességében elég jól alakultak a dolgok a mi szempontunkból.”

Horner szerint azonban azt nem lehet mondani, hogy a Mercedes rossz futamot teljesített, mivel Hamilton így is Perez előtt végzett, azonban örült, hogy a mexikói versenyzője újabb, sorozatban már a harmadik dobogóját szállította.

„Megtalálta a formáját az elmúlt 4 versenyen, ez pedig sokkal több opciót nyitott meg előttünk a versenyekre, amivel nincs is problémája. Talán a csapat története során soha nem volt ilyen jó a hangulat nálunk.”

„Hamilton: A Mercedes semmit sem tudott tenni a Red Bull „sokkal gyorsabb” autója ellen

megosztás
hozzászólás
Wolff: Bottas bezárhatta volna az ajtót Verstappen előtt!
Előző cikk

Wolff: Bottas bezárhatta volna az ajtót Verstappen előtt!

Következő cikk

Bottas legalább annak örül, hogy elvette Verstappentől az egy pontot

Bottas legalább annak örül, hogy elvette Verstappentől az egy pontot
Hozzászólások betöltése