Horner: A szélcsatornás adatok alapján sokan világbajnokok lehetnének
Christian Horner úgy véli, hogy ha valakinek, hát Lewis Hamiltonnak nem szabadna kritizálnia a Red Bullt a dominanciája miatt. A csapatfőnök 2024-ről is beszélt, amely biztató a számukra a szélcsatornás adatoknak köszönhetően.
Összesen 19 főfutamon szerzett győzelemmel a Red Bull idén soha nem látott dominanciával uralja a sportágat. Ennek kapcsán Lewis Hamilton elmondta, hogy az ilyen mértékű teljesítménykülönbség egyszerűen nem egészséges, és ennek elejét kellene venni a jövőben.
A Mercedesszel hasonló sikereket átélő Hamilton véleményét természetesen Horner sem hagyhatta figyelmen kívül. A csapatfőnök szerint a saját időszakában máshogy vélekedett a brit bajnok.
„Úgy érzem, hogy szelektív a memóriája” – szólt oda Hamiltonnak Horner az 'Eff Won with DRS' podcastben. Szóval tudjátok, néhány győzelem, amit abban az időszakban elértek, egyszerűen letaglózó volt.”
„Néhány évig jó szériánk volt, de az egyetlen, akinek nem kellene ezt mondania, az szerintem Lewis” – vélekedett a csapatfőnök arra a kritikára, amit Hamilton fogalmazott meg a túlzott dominanciával kapcsolatban. „Ez a munkám, hogy biztosítsam, hogy nyerjünk, ez a dolgom. És 2021 a sportág történetének legnagyobb küzdelme volt.”
A Motorsport.com-nak adott interjújában Horner egy kis betekintést engedett abba, hogy mire lehet számítani a Red Bulltól a 2024-es szezonban. Habár a szélcsatornában kapott adatok alapján igazi rakéta lehet a bikások következő évi konstrukciója, a csapatvezető óvatosságra int.
„Mindig nehéz túl sokat kiolvasni ezekből a dolgokból. Úgy gondolom, hogy az évnek ebben az időszakában sok világbajnokságot nyernek a szélcsatornás számok” – vélekedett Horner.
„Úgy gondolom, hogy van egy nagyszerű autónk, van egy nagyszerű alapunk. Tovább kell fejlesztenünk, de természetesen a növekedés csökkeni fog, mert a görbe csúcsára érsz.”
„A csapat nagyon, nagyon motivált. Láthatjátok, hogy senki sem lazsált, mióta megnyertük a bajnokságot. Mindenki még mindig teljesen rajta van (a folyamatos jó teljesítményen).”
Igazán emlékezetes futamra számítanak a Las Vegas-i Nagydíjtól a rajongók. A sok szempontból különleges versenyhelyszínen ráadásul speciális kerékvetők is gondoskodnak az egyedi vizuális élményről.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.