Horner: a Red Bullnak „mindenképpen szüksége van” Perezre a bajnoki csatában

Christian Horner szerint csapata szempontjából létfontosságú lenne, hogy Sergio Perez is az élmezőnyben harcoljon a szezon utolsó két futamán, ha el akarják hódítani a bajnoki címeket. Egyelőre Szaúd-Arábiában viszont nem ez a helyzet.

Horner: a Red Bullnak „mindenképpen szüksége van” Perezre a bajnoki csatában

A Red Bull úgy érkezett meg a 2021-es idény utolsó előtti viadalára, hogy öt ponttal vannak lemaradva a konstruktőrök között, miközben Max Verstappen nyolc egységgel vezet Lewis Hamilton előtt az egyéniben.

Ezzel pedig esélyük van arra, hogy 2013 után először nyerjenek bajnokságot, Perez azonban nem tudott felnőni eddig Verstappen és a Mercedesek szintjére a pénteki szabadedzések alkalmával Dzsiddában.

Az FP1-et egy másodpercnél is nagyobb hátránnyal zárta a mexikói a márkatársához képest, ami a 11. helyet érte neki, az esti gyakorláson pedig fél másodperccel maradt el. A Sky Sportsnak a nap végén Horner elmondta, hogy Pereznek nem voltak komoly gondjai, és bízik abban, hogy fokozatosan építi majd fel a tempóját.

Még több F1 hír:

„Sergiónak nincs különösebb problémája. Általában lassan indul be, de aztán lendületet vesz, és látszik, ahogy folyamatosan építkezik. Ő egy ravasz öreg róka, aki tudja, hogy jobb elkerülni a komoly kockázatot eleinte az utcai pályákon.”

„Azt gondolom, hogy mindig is jól ment az olyan pályákon, mint például Szocsi, Azerbajdzsán vagy Monaco. Kétségtelennek tartom, hogy most rakja le az alapokat.” 

Valtteri Bottas és Perez azonban nemcsak a csapatok pontversenyében játszhat kulcsszerepet, de az egyéniben is beleszólhatnak a versengésbe. Horner kifejtette, hogy mindent megtesznek, hogy a lehető legjobban támogatni tudják pilótájukat.

„Az elmúlt néhány futamon formába lendült, az időmérőkön és a versenyeken is jól teljesített. Szükségünk van rá, hatalmas szükségünk van arra, hogy ő is részt vegyen a harcban az év utolsó két versenyén.”

 

„Egyértelműen látható volt, hogy mennyire más lehetőségeink vannak akkor, amikor két autónk van ott az élmezőnyben. És szeretnénk biztosra menni azt illetően, hogy mindkét kocsink ott van, és nem csak az egyik” – fogalmazott Horner.

Maga Perez pedig arról beszélt, hogy a forgalom nehezítette őt abban, hogy egy teljesen tiszta kört tudjon futni. Ezzel egyébként több másik pilótának is meggyűlt a baja. „Az időmérőn trükkös lesz, sok fog múlni azon, hogy a jó helyen legyünk.”

„Láttuk, mi történt, amikor mindenki a lágyakon volt a végén, szóval hamar elszabadulhatnak a dolgok. A hosszú etapok során pedig nem futottunk elég kört ahhoz, hogy rendesen megnézhessük az opciókat. Szerintem holnap még bőven van benne, szóval remélhetőleg megtaláljuk a helyes egyensúlyt a versenyképességhez.”

A Mercedes reagált az új partnerük miatt kialakult balhéra...

megosztás
hozzászólás
Így búcsúztatja el vasárnap a Forma-1 Sir Frank Williamset
Előző cikk

Így búcsúztatja el vasárnap a Forma-1 Sir Frank Williamset

Következő cikk

Váltócsere Verstappennél és Hamiltonnál

Váltócsere Verstappennél és Hamiltonnál
Hozzászólások betöltése