Horner: „A Red Bull jövője most már a saját kezében van”

Christian Horner úgy véli, hogy a Red Bull sorsa most már a saját kezében van, miután hivatalosan is bejelentették, hogy az alakulat 2022-től is a Honda erőforrásait használja. A csapatfőnök szerint Red Bull-motor megfelelő alapot biztosít a jövőre nézve.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: LAT Images

Mint ismert, a Honda 2021 után kivonul a Forma-1-ből, azonban a motorbefagyasztással kapcsolatos megállapodás lehetőséget adott a Red Bull számára, hogy továbbra is a japánok által gyártott erőforrást használják egészen 2025-ig.

Annak érdekében, hogy a motorral kapcsolatos kérdésekben a csapat felelős döntéseket tudjon hozni a lehető legrövidebb időn belül, létrejött a Red Bull Powertrains Limited, melyet az alakulat főhadiszállásán, Milton Keynes-ben működtetnek a jövőben.

„Ennek egy hosszú távú szemléletnek kell lennie, mert nyilvánvalóan a létesítményekbe történő beruházások ennek érdekében meglehetősen jelentősek” – jelentette ki a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Szóval most már megvan a rövid távú szabályozásokra vonatkozó forgatókönyv, aztán természetesen olyan helyzetben kell lennünk, hogy mindezt vállalni tudjuk.”

Még több F1 hír:

„Stratégiailag ez egy hatalmas elkötelezettség a csoport részéről, ami jól megmutatja az elkötelezettségünket az F1 iránt” – folytatta Horner, aki azt is elmondta, hogy a Red Bull most már képes a saját jövőjéről dönteni. „Azt hiszem, hogy ebben a tekintetben átvettük a saját sorsunk feletti irányítást, beleértve az erőforrás integrálását az alvázba.”

„Olyan létesítményt hozunk létre, amely képes a következő generációs motorok tervezésére és működtetésére, tehát ez egy olyan létesítmény lesz, amibe itt helyben fektetünk bele” – jelentette ki Horner, aki azonban nem zárja ki a jövőbeli motoros partnerség lehetőségét.

„Úgy gondolom, hogy nem leszünk senkinek sem a lekötelezettjei partneri szempontból, szóval meglesz a függetlenségünk ahhoz, hogy mindenről magunk döntsünk. Ha jön egy izgalmas partner, akkor természetesen komolyan megvizsgáljuk a lehetőséget, legyen az egy OEM vagy más jellegű partner, egy akkumulátorgyártó vagy bármi más.”

 

Az F1 vezetői és a motorgyártók már megkezdték a beszélgetéseket a 2025-től bevezetésre kerülő új motorszabályokkal kapcsolatban. A sport továbbra is a hibridben látja a jövőt, de egy újfajta koncepciót kívánnak megalkotni.

Horner elmondta, hogy amennyiben a jövőbeli erőforrások nem térnek majd el teljesen a mostaniaktól, akkor ez nagy lökést adna a Red Bullnak olyan szempontból, hogy egy hosszú távú projekt mellett is elkötelezhetik magukat.

„Természetesen meg kell majd értenünk, hogy pontosan mik is lesznek ezek az új szabályok. Minél hamarabb, annál jobb mindenkinek, de az ember úgy véli az FIA-val folytatott legutóbbi eszmecserét követően, hogy valószínűleg maradnak a belső égésű motorok.”

„Mellé pedig érkeznek a 100 százalékig fenntartható üzemanyagok. Vélhetően valamivel nagyobb hangsúly kerül majd az energiavisszanyerő-rendszerre. Szóval a következő motor nem fog drámaian eltérni a jelenleg használttól, csak annak egy fejlettebb változata lesz.”

„Így a jelenlegi erőfeszítéseink az új eszközök és létesítmények felállítása kapcsán a jövőben is relevánsak lehetnek majd” – zárta a csapatfőnök.

Kiegyenlítik az F1-es motorok teljesítményét 2022-től, a fagyasztások ellenére is…


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nincs Mercedes-csillag a McLaren 2021-es autóján
Következő cikk Lando Norris már pályán is az MCL35M-mel Silverstone-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország