Forma-1 Osztrák Nagydíj

Horner a pilótái közötti csatáról: az 1-es és a 3-as kanyarban rendben volt, de közte…

Christian Horner az osztrák sprintfutam végén elégedett lehetett, hiszen a csapata kettős győzelmet aratott, amivel elhozták a maximális pontokat a szombati napon. A verseny első néhány méterén azonban volt izgulnivalója, hiszen nem voltak messze egy kettős kieséstől sem.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Sergio Perez, Red Bull Racing RB19

Sergio Perez a második helyről indulva jobban kapta el a rajtot, mint Max Verstappen, ennek köszönhetően pedig be tudott bújni az 1-es kanyar belső ívén és átvette a vezetést. A kigyorsítása azonban rosszul sikerült, ezáltal Verstappen megpróbálta kihasználni lendületelőnyét, hogy visszavegye az első helyet.

Perez ekkor azonban agresszíven jobbra húzott, aminek majdnem egy ütközés lett a vége, hiszen a holland félig a fűre került, emiatt pedig el kellett vennie a gázt. A 3-as kanyarban aztán Verstappen láthatóan viszonozni akarta a szívességet, és egy mély féktáv utáni kiszorítós előzéssel magához ragadta a kezdeményezést, majd vissza se nézett.

A Red Bull versenyzői között az utóbbi évben volt már néhány hasonló eset, és némi feszültség is előjött kettejük között, de komoly incidensre még nem került sor – Horner nagy örömére. „Ahogy ők is mondták, már beszéltek róla. Checo talán nem látta Maxot a jobb oldalon érkezni, de szerencsére nem mentek egymásnak. A kettős győzelem pedig nagyszerű eredmény.”

Hornertől azt is megkérdezték, hogy volt-e esetleg valamilyen előzetes megbeszélés a pilótákkal, hogy mennyire versenyezhetnek egymással. „A szabályok teljesen igazságosak. Keményen versenyezhetnek, de hagyjanak helyet a másiknak.” Ez most nem feltétlenül volt meg a 3-as kanyar felé vezető úton.

„Az 1-es és 3-as kanyarban tartották magukat ehhez, de közötte kissé szoros lett a szituáció, Checo viszont talán nem látta Maxot” – zárta véleményét Horner, aki tehát elégedett lehet, de azért biztosak lehetünk abban, hogy házon belül részletesebben is megbeszélik majd a dolgot.

Perez eközben úgy érezte, hogy Verstappen mérges volt rá a leszorítás miatt, és valóban viszonozta kicsit a manőverét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen utcahosszal győzött: nem lett volna értelme kereket cserélni
Következő cikk Sainz a 3. helye után: „Megfelelő volt a tempónk, holnap újra megpróbáljuk”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország