Horner a Mercedesek feltartásáról: „erről szól ez a játék”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke meglehetősen diplomatikusan reagálta le, hogy a Mercedesek jelentősen lelassítottak a második etap kivezető körén, ezért Max Verstappen épphogy, Sergio Perez pedig el se tudta kezdeni a mért körét.

Horner a Mercedesek feltartásáról: „erről szól ez a játék”

Az elmúlt hetek során, különösen a Hamilton-Verstappen ütközés óta komoly háború indult be a Red Bull és a Mercedes között, amelynek keretében Toto Wolff, Christian Horner és Helmut Marko is odaszólt egymásnak és a másik a csapatának.

Érezhető, hogy a bajnokság az idei év során rendkívül szoros a két csapat és annak két sztárpilótája között, ugyanis már tetten érhetően megjelent az idegek harca, ami egészen csúcsra tetőzött a különböző nyilatkozatok alapján.

Még több F1 hír:

Ebbe a sormintába és mentális háborúba pedig beleillik, amit a Mercedes csinált a Magyar Nagydíj kvalifikációja során. Lewis Hamilton pont Verstappen előtt jött ki a bokszból és látványosan lassan hajtott ki a pályára, egészen a fehér vonalig gyalogtempóban haladt a Red Bull előtt.

A pálya második felében aztán szintén jelentősen lelassítottak a német márka autói, amelynek végül áldozata is lett, ugyanis Sergio Perez nem is tudott mért kört kezdeni a második etapban. Az volt a mexikói szerencséje, hogy mások nem javítottak annyit, így megőrizte negyedik helyét.

Max Verstappen végül éppen el tudta kezdeni a körét és még javítani is tudott, ám ez nem volt elegendő ahhoz, hogy akár Hamiltont, akár Bottast megelőzze. Christian Horner így értékelte az időmérő eseményeit:

„Szerintem a Mercedes nagyon gyors volt egész hétvégén. Max ideje a Q2-ben egészen lenyűgöző volt, a Q3-ban talán az volt a baj, hogy nagy turbulenciát kaptunk Leclerctől. Eltér a stratégiánk a Mercedestől, szóval ez bizony nagyon érdekes lehet”

 

Horner természetesen kitért arra is, hogy a Mercedes feltartotta jóformán a két Red Bullt, azonban most elmaradt a pszichikai hadviselés, nagyon diplomatikusan reagálta le a csapatfőnök a helyzetet:

„Nem igazán [akadtam ki ezen]. Erről szól ez a játék. Lewis elképesztő kört futott és ezután nyilván elkezdte védeni ezt a pozíciót. Nem akart a mi autóinknak tiszta kört adni, ehhez minden joga megvan, mivel nála volt a pozíció előny”

„Mi nem tudtuk ugyanazt megtenni, mint amit Lewis csinált a közepes keveréken, azt éreztük, hogy eltérő utat kell választanunk. A holnapi nap folyamán egy nagyon támadó versenyt kell mennünk, létfontosságú lesz a stratégiánk”

Horner végül kitért a Magyar Nagydíjra és a magyar közönségre is, amit kifejezetten méltatott, elmondása szerint „prémium székei” vannak azoknak, akik az egyes és kettes kanyarnál ülnek. Végezetül hozzátette, hogy bíztató, mennyire közel vannak a Mercedeshez itt Magyarországon.

Bottas eközben nagyon örült, de elsősorban a csapattársát dícsérte...

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Bottas nagyon örül, Hamiltont méltatta

Előző cikk

Bottas nagyon örül, Hamiltont méltatta

Következő cikk

Verstappen: Kib*szott nevetséges, hogy ilyen sok kérdést kapunk erről!

Verstappen: Kib*szott nevetséges, hogy ilyen sok kérdést kapunk erről!
Hozzászólások betöltése