Forma-1 Emilia Romagna Nagydíj

Horner: A Mercedes új koncepciója veszélyes lehet ránk

Christian Horner szerint meglepetést okozhat a Mercedes az Imolában bevetésre kerülő teljesen új koncepciójával, de a Ferrari felzárkózását is elképzelhetőnek tartja.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14

A Red Bull, bár eddig idén minden futamot megnyert, Milton Keynes-ben továbbra is azt a látszatot akarják kelteni, hogy a bajnoki küzdelem 2023-ban még mindig nincs lefutva, és a címet nem érezhetik a magukénak. Horner ezúttal arra tért ki, hogy Európára fordulva nagy változások jöhetnek.

„Mindig vannak dolgok, amelyek változhatnak”- árulta el Horner a Financial Timesnak adott részletes interjújában az erőviszonyokkal kapcsolatban. „Most újra az európai szezon felé haladunk, ahol a nagy fejlesztések első bevetése következik, és ha hihetünk a Mercedesnek, akkor egy teljesen új autóval érkeznek.”

„A Ferrari pedig frissítéseket kap szintén, és a konkurencia is elkezd majd felzárkózni” – folytatta a csapatvezető. „Még nagyon korán van (a szezonban), nagyon könnyű elragadtatni magunkat azzal, ami itt és most történik, de a más csapatoknál készülő fejlesztések, amik jönnek, biztos vagyok benne, hogy átalakítják a rajtrácsot.”

„Csak idő kérdése, hogy a Mercedes összeszedi magát, akárcsak a Ferrari” – zárta le a gondolatait Horner, aki az időjárási körülményeket is figyelembe véve rendkívül szoros és izgalmas összecsapásra számít Imolában.

A csapatvezető ugyancsak a Financial Times kérdésére elmondta, hogy ő csupán egy egyszerű ex-versenyző, aki még komolyabb mérnöki tapasztalattal sem rendelkezik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megy a sakkozás, így alakulhat át a 2024-es F1-es versenynaptár
Következő cikk Az Orosz Nagydíj szervezői nem tágítanak – visszakérik a pénzüket az F1-től

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország