Horner: a költségtúllépésért kapott büntetés 2024-ben jobban fájhat

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy a költségvetési limit megszegéséért kapott büntetésük komolyabban érintheti majd őket akkor, ha a technikai szabályok megváltoznak a következő idényre.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

A bikások büntetésének mértéke kapcsán tavaly sokan elmondták a véleményüket. Maga az istálló többször is úgy fogalmazott, hogy túl keménynek tartja a hétmillió dolláros bírságot, illetve a tíz százalékos aerodinamikai fejlesztési korlátozást.

A kérdés azonban inkább az, hogy Adrian Newey és fejlesztői csapata mennyire tudja hatékonyan kihasználni a rendelkezükre álló erőforrásokat. Ezzel kapcsolatban viszont fontos megjegyezni, hogy az aerodinamikai korlátozások egy 12 hónapos időszakra vonatkoznak, ami azt jelenti, hogy az idei autó fejlesztése mellett a jövő évi masinára is hatással lesznek.

„Maradt még olyan nyolc-kilenc hónap belőle, ami azt jelenti, hogy elképesztően szelektívnek és hatékonynak kell lennünk az autó fejlesztése terén, és persze ott van a jövő évi autó is” – nyilatkozta Horner a múlt pénteki sajtótájékoztatón.

A gondjaikat pedig csak nehezítheti, ha 2024-re esetleg további technikai módosítások lesznek az autókon. „Sok múlik azon, hogy lesz-e változás a regulákban. Mi azonban arra számítunk, hogy stabilak maradnak. Ettől függetlenül viszont ez továbbra is hátrány, hiszen a bajnoki címünkből adódó deficit mellett ott van még további tíz százalék.”

Egyelőre azonban nem tűnik úgy, hogy a Red Bullt komolyan befolyásolta volna idénre a büntetésük, mivel az RB19 a mezőny legjobb autójának számít, és a Bahreini Nagydíjat végül egészen sima kettős győzelemmel húzták be, az ellenfelek pedig máris attól tartanak, hogy tönkre fogják verni a mezőnyt 2023-ban.

És korlátozások ide vagy oda, a Red Bullnál azért így is vannak innovatív megoldások, elég csak példaként felhozni a fékhűtésüket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedesnek "a hagyományostól eltérő" lépésekre lesz szüksége Wolff szerint
Következő cikk Gyárában ünnepelte nagyszerű szezonkezdetét a Williams

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország