Horner: A járvány erősebbé tette a Red Bullt

A világbajnoki tabellát vezető Red Bull élén álló Christian Horner csapata teljesítményét méltatta. A brit úgy véli, a koronavírus okozta nehéz időknek köszönhetően a Red Bull még erősebbé tudott válni.

Adrian Newey, Chief Technical Officer, Red Bull Racing, and Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, with the winning Constructors and Drivers trophies

Andy Hone / Motorsport Images

Monacóban hosszú idő után őrségváltás történt: a Red Bull a hibrid-korszak óta, vagyis 2014 elejét követően először vezeti a konstruktőrök bajnokságát. Christian Horner szerint az eredmény annak köszönhető, hogy a világjárvány tavalyi felbukkanása idején még erősebbé váltak.

 „Nagyszerű versenycsapatunk van. Megvannak a magunk erősségei és gyengeségei. Az első öt verseny mindegyikén az első vagy a második helyen végeztünk, ami nagyszerű annak fényében, hogy az autó nagy része megegyezik a tavalyi modellel” – mondta Horner.

Még több F1 hír:

A Red Bull az szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj megnyerésével biztatóan zárta 2020-at, idén pedig már egalizálták tavalyi győzelmeik számát.

„A tavalyi járvány felrázta és összekovácsolta a csapatot. A monacói verseny jó példa volt a kitűnő csapatmunkára.”

2018 júliusa óta most fordul elő először, hogy nem a Mercedes vezeti a konstruktőrök versenyfutását. A Red Bull motorbeszállítója, a Honda pedig legutóbb 1991-ben, még a McLaren partnereként élvezhetett efféle sikert.

„Akkor még iskolába jártam. Nagyszerű munkát végeztek, és minden dicséretet megérdemelnek a győzelmekben játszott szerepük miatt” – méltatta a japánokat Horner.

„Jól állunk jelenleg, de két lábbal a földön maradunk. A világbajnokságból még rengeteg van hátra, de örömteli, hogy a verseny ilyen szoros jelenleg” – tette hozzá.

A McLaren új karosszériával oldhatja meg Ricciardo gondjait

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez a videó bizonyítja: a Mercedes szárnya jobban hajlik, mint a Red Bullé!
Következő cikk Giovinazzi reméli, hogy „megfordul a szerencséje” az idei első pontszerzése után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország