Horner: A Honda visszatérésére nincs esély...

Nagy meglepetést okozott, amikor a Honda bejelentette, hogy 2022-ben már nem lesznek tagjai a Forma-1-nek. Egy ideig a Red Bull és az AlphaTauri helyzete is bizonytalanná vált, ám Horner elmondása szerint egy percig sem volt szó arról, hogy a japánok visszavonják a kilépésről szóló döntésüket.

Sergio Perez, Red Bull Racing and Christian Horner, Red Bull Racing Team Principal

Fotót készítette: Red Bull Racing

A Honda nagy reményekkel vág neki a 2021-es szezonnak, hiszen belátható időn belül nem nyílik több lehetőségük rá, hogy a Forma-1-ben képviseltessék magukat. A Red Bull oldalán célba veszik a világbajnoki győzelmet, hiszen 2022-ben már nem lesznek ott a rajtrácson.

A motorok befagyasztása lehetővé tette a Milton-Keynes-i csapat számára, hogy továbbra is a Forma-1-ben maradjon, azonban jó darabig kétséges volt, hogy motorpartner nélkül erre lesz-e lehetőségük.

A Red Bull végül létrehozta a saját motorrészlegét, mely a Red Bull Powertrains néven üzemel a jövőben, Christian Horner pedig kijelentette, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a Honda kitart a döntése mellett.

Még több F1 hír:

„Úgy gondolom, hogy a Honda egyértelműen elköteleződött a Forma-1-ből történő kivonulás mellett, hogy a fenntartható technológiára koncentráljon 2050-ig, szóval a vállalatuk nagyon is erre fókuszál a jövőben. Tehát nem volt párbeszéd a Honda visszatéréséről.”

„Nagyon hálásak vagyunk, hogy elfogadták ezt a megállapodást, és lehetővé tették a számunkra, hogy folytassuk egy bizonyára nagyon versenyképes motorral” – zárta a gondolatait Horner.

Hamilton messze nem elégedett: „Hogyan tovább?”


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a koronavírusról: Én mindenesetre nem jártam Dubajban...
Következő cikk Gene Haas: Mi nem veszünk fel hitelt mindenre, mint bizonyos csapatok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország