Horner: „A feleségem gyakran mondja, hogy nem a méret a lényeg”
Christian Horner egy vicces választ adott arra a kérdésre, hogy vajon hátrányosan fogja-e érinteni a Red Bull csapatát az, hogy a jövőben magasabb hasmagassággal kell majd versenyezniük.

Az FIA nemrég hozta nyilvánosságra, hogy a Forma-1-es csapatoknak új szabályokat kell majd követniük a pattogással kapcsolatos problémák megelőzése érdekében. Ezek egy részét már a mostani, belgiumi versenyhétvégén be kell tartani, míg a többit a következő szezon kezdetétől kell alkalmazni.
Az idei új szabályoknak köszönhetően a szezon elején a csapatoknak meg kellett küzdeniük egy új mumussal, a pattogással. Míg többek között a Mercedes és a Ferrari továbbra is szenved a problémától, addig a Red Bullnak sikerült gyorsan megoldást találnia.
A problémával folyamatosan küzdő csapatok ezután az FIA-hoz fordultak, és biztonsági kérdésként hivatkoztak a pattogásra, ami hetekig tartó vizsgálatokhoz és vitákhoz vezetett. Végül a szervezet arra a következtetésre jutott, hogy be kell avatkoznia, hogy megakadályozza a nagyobb bajt. Christian Horner azonan nem aggódik a szabályváltozások miatt.
A következő szezonban többek között az autók hasmagasságát is meg kell emelniük, igaz az eredetileg tervezett 25 milliméter helyett csak 15-re. Horner azonban nem fél attól, hogy ez hátrányosan érintheti őket:
„A feleségem gyakran mondja nekem, hogy a méret nem számít, szóval nem fogok túlságosan izgulni 10 milliméter miatt" - mondta nevetve a Forma-1-es újságíró Adam Cooper kérdésére.
Ez állhat az Alfa Romeo és a Sauber szakításának hátterében
Íme, a 2022-es F1-es Belga Nagydíj jelentősen átalakult rajtrácsa!
Szafnauer biztos benne, hogy Piastri jövőre náluk fog versenyezni
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.