Honda: Verstappen különleges, többet tesz annál, mint amit várunk tőle

A Red Bull versenyzőjét, Max Verstappent a Honda F1-es projektjének technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe méltatta, aki különlegesnek tartja a holland pilótát, és szerinte Verstappen többet is tesz annál, mint amit várnak tőle.

Honda: Verstappen különleges, többet tesz annál, mint amit várunk tőle

A Honda 2019-ben lett a Red Bull Racing motorpartnere – az energiaitalos istálló 2018-ig a Renault erőforrásait használta. A japán motorgyártó és az osztrák istálló első közös éve pedig nem sikerült rosszul: a konstruktőri harmadik helyen végeztek.

Max Verstappen pedig a tavalyi Osztrák Nagydíjon a Honda első F1-es győzelmét szerezte a 2006-os Magyar Nagydíj óta, ezen kívül még két győzelmi trófeát tudtak begyűjteni a holland révén, aki az egyéni pontversenyben lett harmadik 2019-ben.

További híreink:

Most pedig a Honda Racing YouTube-csatornájára került fel egy videó amelyben többek között Max Verstappenről és a szezon első futamáról beszélt a Honda technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe.

„A tavalyi verseny a legjobb emlékeim közé tartozik, kiváló volt az az időszak. Együtt ünnepeltük meg a győzelmet a pályán a versenyzőkkel, a szerelőkkel, a mérnökökkel és a csapat többi tagjával.”

„Max különleges. Többet tesz annál, mint amit várunk tőle. Nagyon precíz, általában nagyon nyugodt, de néha nagyon szenvedélyes is tud lenni. Emellett egy kedves srác.”

„A versenyző pedig az egyik legjobb „szenzor” az autón. A versenyzők visszajelzéseit nem látjuk az adatokban. Olyan dolgokat tudnak érezni, amelyek az adatokban nem láthatóak. Ráadásul arról sincs fogalmunk, hogy milyen érzés vezetni az autót, amikor más autók miatt piszkos levegőben mennek. Pontosan azt tudják érezni azt, amire szükségünk van.” – mondta Tanabe.


Sorozatunk következő részében a magyar versenypályát nézhetitek meg fordított vonalvezetéssel, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

megosztás
hozzászólás
Brundle szerint Verstappen kicsit se lesz óvatosabb, mint eddig
Előző cikk

Brundle szerint Verstappen kicsit se lesz óvatosabb, mint eddig

Következő cikk

Vettel például a szálloda helyett a Red Bull Ringen fog aludni

Vettel például a szálloda helyett a Red Bull Ringen fog aludni
Hozzászólások betöltése