Honda: tudjuk, hogy a Red Bull türelmetlen

A Honda Forma-1-es érdekeltségeinek vezetője, Masahi Yamamoto szerint nagy kár, hogy a japán márka hamarosan elhagyja a Forma-1-et, de elmondása szerint mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az utolsó szezonjuk meghozza a várt eredményeket.

Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A 2021-es lesz a Honda utolsó Forma-1-es szezonja, most már talán véglegesen, miután a japán gyártó a jövőben egyáltalán nem kíván belső égésű motorral rendelkező autókat forgalomba helyezni.

Nem indult valami jó a Honda legutóbbi Forma-1-es kalandja, miután 3 év után vakvágányra futott a kapcsolatuk a McLarennel, „menedéket” pedig a Red Bull csoporttól kaptak, először az akkor még Toro Rossótól.

A Mercedes dominanciáját azonban eddig nem tudta megtörni a Honda, hiába öltek több száz millió dollárt a fejlesztésekbe, a 2021-es távozásuk pedig olyan szempontból is rendkívül szerencsétlen, hogy éppen most - amikor már nem az övék a legrosszabb erőforrás – kezdték el fokozatosa csökkenteni a tesztpados tesztelés megengedett óraszámát, és a bevezethető új komponensek számát.

Még több F1 hír:

Érzi ezt Masahi Yamamoto is, aki tudja, hogy mennyi munkát fektettek a japán mérnökök ezekbe az erőforrásokba, amelyek 2022-től lehet, hogy már nem a Honda nevét fogják viselni:

„Igazán kár, hogy az idei év után nem lesz több esélyünk arra, hogy a Forma-1-ben versenyezzünk” – idézi Yamamotót a FormulaPassion. „Ennek ellenére ezt is pozitívan kell néznünk, mondhatjuk úgy is, hogy lesz még egy évünk megmérkőzni másokkal.”

„2020-ban láthattuk, hogy a riválisaink milyen magasra tették a mércét” – utalt Yamamoto a Mercedesre, akik 2019-hez képest óriásit léptek előre az erőforrásukkal, még akkor is, ha a szezon elején és végén is megbízhatósági problémáik akadtak, először a korlátozott olajfogyasztás, majd az MGU-H elektromos rendszer miatt.

A 2020-as szezon utolsó futamát viszonylag könnyedén nyerte Max Verstappen a Red Bullal, a japánok pedig átmentenék a lendületüket 2021-re is.

„Minden nap 24 órán keresztül, éjjel-nappal dolgozunk, hogy felülkerekedjünk a riválisainkon. Maximálisan bízok a Honda erejében, és azt is tudom, hogy a Red Bull és az AlphaTauri is nagyon türelmetlen már. 2021-ben minden korábbinál sikeresebbek akarunk lenni.”

Újabb fiatalt szerződtet a Mercedes.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ki érte meg leginkább a pénzét a 2020-as F1-es szezonban?
Következő cikk Bottas nem akar „Rosberggé válva” mentális hadviselést folytatni Hamilton ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország