Honda: Több pontot csak több lóerővel szerezhetünk!

Honda: Több pontot csak több lóerővel szerezhetünk!

A Honda megerősítette, hogy még több erőre van szükségük, ha építeni akarnak a McLaren első pontjaira, amiket a Monacói Nagydíjon szereztek meg.

Egy nehéz kezdet után Monaco szűk utcáin Jenson Button bebizonyította egy nyolcadik hellyel, hogy a fejlesztések igenis kifizetődtek a McLaren-Hondánál.

A Honda vezető mérnöke, Yasuhisa Arai nagyon örült a bajnoki pontoknak – amit úgy értékelt, mint a megfelelő kezdet a japán vállalt visszatéréséhez a Forma-1-ben. Azonban azzal is tisztában van, hogy a monacói tempó nem mérvadó, hiszen itt javult a vezethetőség, de az erő nem annyira életbevágó.

„Találtunk néhány vezethetőségi beállítást kifejezetten Monacóra, mert itt a lóerő nem annyira fontos. Monacóban nagyon érzékenyen adnak gázt a pilóták, szóval erre kifejezetten odafigyeltünk. Jensonnak és Fernandonak is jó vezethetőséget biztosítottunk, és azt mondták jó érzésük volt az autóban. Jenson jó helyet szerzett számunkra, szóval nagyon boldog vagyok.”

//

Németországban és Nagy-Britanniában nincs akkora "gáz" a Forma-1-gyel fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, May 25, 2015

A Honda tisztában van vele, hogy a következő versenyek Kanadában és Ausztriában, sokkal több lóerőt követelnek meg – ebben pedig a japán gyártó hiányt szenved. Egyelőre azonban meg sem fordult a Honda fejében, hogy bármennyi motorfejlesztéshez felhasználható zsetont bevessenek. Majd csak később.

„Kanadában fontos az erő, szóval ezen kell dolgoznunk. Ezen a pályán a megállások is elég kemények, szóval a fékezés és az energia-visszanyerés is kiemelten fontos. Tudom, hogy több erőre van szükségünk, de ez nem könnyű. Ez arról szól, hogy az MGU-K-ban rejlő erőt hogyan egyeztetjük a gyors vonalvezetéshez – ezt még át kell gondolnunk.”

És a zsetonokkal mi lesz? „Erre még nincs tervünk – nem döntöttünk. A stratégiánkon múlik. A McLarennel megvitatjuk, és eldöntjük melyik versenyre készülünk el vele.” – zárta Arai.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING