Honda: „Mi soha nem fogunk szakítani a McLarennel…”

A japánok azonban pontosan tudják, hogy a McLaren azonban ezt megteheti és akkor a nagy projektnek vége.

Nem sokkal az Olasz Nagydíj rajtja előtt már a megbízható Sky televízió is arról számolt be, hogy a McLaren és a Honda szakít egymással, amit akár még ma megerősíthetnek.

Mindeközben egyre több forrás számol be erről, így minden valószínűség szerint a Renault lesz az új motorbeszállítója a wokingi gárdának, hiszen a Ferrari és a Mercedes már korábban nemet mondott.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

A Honda motorrészlegének vezetője, Yusuke Hasegawa is érzi, hogy ez már valószínűleg a végső stádium és a McLaren szinte meggyőzhetetlen. Ebben semmi furcsaság nincs, hiszen a csapat a harmadik éve csak szenved és legutóbb Monzában is úgy estek ki a versenyzőik a technikai probléma miatt, hogy egy teljesen új csomag dolgozott az autókban.

„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy meggyőzzük a McLarent, és ennek a teljesítményében is jele legyen. Ugyanakkor nem biztos, hogy ez elég lesz. Mi azonban a Hondánál soha nem fogunk kilépni ebből az együttműködésből.” – tette egyértelművé Hasegawa.

„Folyamatosan fejlesztjük a motorunkat és a különböző egységeket. Mióta Ausztriában bevezettük a 3-as specifikációnkat, a fejlődésünk felgyorsult és a fejlődési ütem nagyon jónak mondható. Minden egyes frissítésünknél teljesítménynövekedést láttunk, ami nagyon biztató.”

„Szingapúrban versenyképesebbek lehetünk, ami egy ideális pálya lehet számunkra. Már eldöntöttük, hogy a jelenlegi motorunkkal fogunk elutazni a helyszínre. Lehetnek bizonyos frissítések a beállításokat illetően, ami a motort is érintheti, de nagy frissítést nem tudunk bevetni Szingapúrban.”

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok McLaren
Cikk típusa BRÉKING
Címke hasegawa, honda