Honda: Idén még jobb motorunk lesz, világbajnokok akarunk lenni!

A Honda technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe egyértelműen kijelentette, hogy továbbra is ugyanaz a céljuk: világbajnokok akarnak lenni, a motorjuk pedig a kemény munkának köszönhetően idén még jobban fog teljesíteni.

megosztás
hozzászólás
Honda: Idén még jobb motorunk lesz, világbajnokok akarunk lenni!

A Red Bull Racing 2018 végén döntött az addigi motorpartnerük, a Renault leváltása mellett, 2019-től pedig a Honda motorjait használják. Már első közös szezonjukban szereztek három győzelmet Max Verstappen révén, 2020-ban pedig további kettőt szereztek, szintén a hollanddal a volán mögött.

Ennek ellenére pár hónappal ezelőtt a Honda bejelentette, hogy 2021 végén távoznak a Forma-1-ből, viszont azt is hozzátette a japán motorgyártó, hogy nagyon keményen fognak dolgozni azon, hogy minél jobban sikerüljön az utolsó F1-es idényük.

A Honda technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe is ezzel kapcsolatosan nyilatkozott, és véleménye szerint idén még jobb lesz az erőforrásuk.

További híreink:

„Az ambíciónk továbbra is ugyanaz: meg akarjuk szerezni a világbajnoki címet. Meglehetősen rövid téli szünetünk van idén, de keményen dolgozunk a motorunkon, amely idén még jobban fog teljesíteni” – idézi Tanabét a holland Telegraaf.

Tavaly a Mercedes erőforrása volt a legerősebb, és a technikai igazgató is tisztában van azzal, hogy a német istálló motorrészlegén dolgozók sem csak ülnek a babérjaikon.

„Azon dolgozunk, hogy a 2021-es motorunk megbízhatóbb és erősebb is legyen. Természetesen a többi motorgyártó sem áll meg, és tisztában vagyunk azzal, hogy még mindig a Mercedes mögött vagyunk. De szeretnénk idén még több versenyt nyerni, harcolni akarunk a világbajnoki címért.”

A Williams rögtön odaérhet a középmezőny elejébe?


Íme a MotoGP 2021-es szezonjának teljes mezőnye, a Motorsport Images kiváló fotóival illusztrálva!

A Jégember a természetes élőhelyén (videó)

Előző cikk

A Jégember a természetes élőhelyén (videó)

Következő cikk

Vettel túl van az üléspróbáján az Aston Martinnal! – német sajtó

Vettel túl van az üléspróbáján az Aston Martinnal! – német sajtó
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen , Sergio Perez
Csapatok Red Bull Racing
Szerző Gyémánt Péter