BRÉKING

Honda: A megbízhatósági problémákon még nem vagyunk túl! 4000 km a cél!

A Honda elismerte, hogy a megbízhatóság továbbra is kényes pont maradhat, ugyanis a kitűzött célokat még nem érték el a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

A japán motorgyártó alapvető változtatásokat eszközölt az erőforrás dizájnját illetően, miután tavaly rengeteg problémával szembesültek.

Habár a Honda megpróbálta ledolgozni a hátrányát a riválisokhoz képest, az első tesztnapok alapján még mindig van hova fejlődni, mielőtt Alonso vágya teljesülhet – azaz mielőtt a McLaren legyőzi a Mercedest.

A legújabb spekulációk szerint a Honda még a megbízhatósági gondokon sem tudott túllépni – ezt azonban a japánok múlt héten tagadták.

Szerdán Jenson Button egy hidraulikai probléma miatt állt csak meg, ami kisebb tüzet is okozott.

A Forma-1-es projekt új japán vezetője, Yusuke Hasegawa Button problémáját követően elmondta, a megbízhatóság igenis a napirendi pontok között marad – azaz ezen is sokat kell még fejleszteni.

„Általánosságban leellenőriztük a megbízhatóságot a tesztpadon, szóval azt már meg tudjuk erősíteni, hogy az erőforrásunk elméletben 4000 km-t is meg tud tenni. Azonban az autóban is le kell tesztelnünk, ez nem is kérdés.”

„Tavalyról idénre az egyik legfontosabb, hogy a megbízhatósági problémákat kiküszöböljük. Mint már említettem, van még néhány apró probléma egyes alkatrészekkel, tehát az még megerősítésre vár, hogy minden rendben van-e a szezonnyitóra.”

Eddig a McLaren-Honda nem kevés km-t tett meg a tesztek alatt – Hasegawa vajon elégedett ezzel?

„Üzemeltetési szempontból mindenképp. Tegnap több mint 100 kört mentünk. De 4000 km… nem eleget.”

A Honda Barcelonába elvileg egy új specifikációjú motort is elvisz majd, jövő héten, a második tesztre. Ez az egység már közelebb áll majd ahhoz, amit Melbourne-ben is használni fognak.

És a lényeg: vajon a Honda mennyit hozott a Mercedesen? „Nem tudjuk a jelenlegi pozíciónkat. Azonban még mindig azt gondolom, hogy előnyben vannak, így még több energiát kell belefektetnünk.” – tette hozzá a Honda új projektvezetője.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: az új időmérős rendszer a vasárnapokat felrázza, a szombatokat nem biztos!
Következő cikk Hülkenberg nyerte a harmadik tesztnapot Barcelonában a Haas és Raikkönen előtt: megkotlott a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország