Holnap veszi kezdetét az F1 profi virtuális bajnoksága – két magyarnak is szurkolhatunk

A várakozásnak vége, ugyanis néhány óra múlva elindul az F1 Esports Series Pro Championship névre keresztelt bajnokság, és ha a versenyek csak fele annyira lesznek izgalmasak, mint a valódi pályákon, akkor jól fogunk szórakozni!

F1 2021 screenshot

Codemasters Codemasters

Ez már a hivatalos esportos széria ötödik szezonja lesz, és a legjobb pilóták 12 versenyen fognak részt venni, amelyek négy esemény keretében kerülnek lebonyolításra. A nyereményalap 750 ezer dollár lesz.

A küzdelmek szerdán indulnak Bahreinben, majd pedig Kína következik a virtuális színtéren, és megtudhatjuk, hogy melyik tehetség kezdi a legjobb formában a szezont. 2020-hoz képest 17 változás volt a csapatok felállásában, sokan váltottak, köztük a magyarok nagy reménysége, Bereznay Dani is.

A tavalyi bajnok, Jarno Opmeer például a Mercedeshez került, miközben egy másik korábbi győztes, Brendon Leigh a Ferrarinál folytatja. A korábban említett két futam után csütörtökön lesz egy harmadik is, méghozzá a Red Bull Ringen.

Még több F1 hír:

Az élő eseményeket a Forma–1 hivatalos csatornái fogják közvetíteni Facebookon, Youtube-on és Twitchen, miközben az időmérő edzéseket kizárólag Twitchen és Youtube-on lehet majd megtekinteni. Ha valaki még többet szeretne megtudni az idei szezonról, akkor látogasson el a bajnokság weboldalára.

Az izgalmak tehát garantáltak, Dani pedig az Alfa Romeo után ezúttal már a McLaren színeiben mutathatja meg, hogy mit tud. Mellé pedig csatlakozik második magyar versenyzőként Sipos Patrik is, aki az Alpine-t fogja erősíteni.

Tehát már csak a hazai érdekeltség miatt is érdemes lesz nézni a virtuális szériát, de aki maga is szereti az F1 saját játékát, annak vélhetően még izgalmasabb lesz nyomon követni, hogy idén ki kerül ki győztesen a csatározásokból.

Button szerint Hamilton rossz megoldást választott

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen statisztikái romlottak, Bottas és Sainz statisztikái pedig javultak az F1 2021-ben
Következő cikk Elindult az F1 virtuális szezonja, Longuet és Broumand a pole-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország