Holland sajtóértesülések szerint Hamilton beszélt Verstappennel

Holland sajtóértesülések szerint Lewis Hamilton a silverstone-i futam után felkereste holland riválisát, Max Verstappent, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba a balesetüket illetően, azt azonban nem tudni, hogy a beszélgetés hogyan sikerült.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Mint ismert, a Brit Nagydíj első körében Lewis Hamilton nagy sebességnél összeütközött Max Verstappennel, aki a kontakt hatására elveszítette az uralmát az autója felett, majd magatehetetlenül a gumifalnak csapódott több mint 51 G-s erőhatások közepette.

Lewis Hamilton közvetlenül a silverstone-i futam után kijelentette, hogy nem szándékozik bocsánatot kérni Max Verstappentől, mivel nem érzi magát felelősnek a történtekért, míg holland riválisa később az Instagramon jelentette ki, hogy tiszteletlennek és sportszerűtlennek tartja a brit rekordert az ünneplése miatt.

Még több F1 hír:

A De Telegraaf  holland lap úgy tudja, hogy időközben Lewis Hamilton felvette a kapcsolatot Max Verstappennel, azonban arról nem derültek ki információk, hogy milyen témát érintett a két fél a beszélgetés során, így azt sem tudni, hogy sikerült-e közeledniük az álláspontoknak egymáshoz.

Annak ellenére, hogy Hamilton megnyerte a Brit Nagydíjat, a brit rekorder nem tudta átvenni a vezetést a bajnoki összetettben, ugyanis Verstappen előnye kicsivel nagyobb volt, mint a futamgyőzelemért járó egységek száma. A következő forduló Magyarországon lesz.

Räikkönen sürgeti az Alfa Romeót: „fel kell ébrednünk”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso „a sötét oldalon” fog versenyezni – elmondta hogyan, hogy szabályos maradjon
Következő cikk Ricciardo túljutott a frusztráción, de nem érti, miért lassabb a futamon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország