Jelentés a szabadedzésről

Leclerc vitte az FP3-at is, de háromesélyes csata várható az időmérőn

Előnyben a Ferrari? Esélyes lehet a Mercedes? Mi van a Red Bull-lal? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel a pénteki edzésnapot követően, amely valóban izgalmasan alakult, és ennek megfelelően kíváncsian várhattuk, mit találtak a csapatok a szombati napra.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

A harmadik szabadedzéssel folytatódott a Holland Nagydíj a karakteres zandvoorti aszfaltcsíkon, az időjárási körülmények ideálisak voltak a versenyzésre, a lelátók pedig már most narancssárgába borultak, természetesen a hazai hős, Max Verstappen miatt.

Akinek viszont nem volt jó pénteki napja, hiszen az első gyakorlás során váltóproblémák léptek fel nála, ami miatt értékes időt veszített, és ez a délutáni etap során is éreztette hatását, mert a Red Bull látszólag még nem találta meg a korábbi tempóját.

Ezzel szemben a Mercedes kiváló napot teljesített, és a pilótáik is úgy nyilatkoztak, hogy most sokkal jobb a helyzetük, mint egy hete. Kérdés volt tehát, hogy ebből mennyit tudnak átmenteni a mai napra.

Miután zöldre váltottak a lámpák az FP3-on, sokan még inkább a garázsban maradtak, az viszont beszédes volt, hogy Sergio Perez már rögtön a lágy gumikon jött ki egy gyorskörre. Akárcsak Verstappen, úgy a mexikói is problémás pénteket teljesített, így neki is fontos volt, hogy megtalálja a helyes irányt az időmérő előtt.

Még több F1 hír:

Tíz perc elteltével is csak Perez volt kint a pályán, aki elment egy második körre is a lágyakon, de több kisebb-nagyobb hibát is vétett, így jelentette csapatának, hogy vannak még gondok. Nem sokkal később viszont már jött Verstappen, aki 1,3 másodperccel futott jobb időt márkatársánál, így átvette az ideiglenes vezetést.

Nagyjából negyedórával az edzés indulása után azért már a mezőny nagy része jónak látta kigurulni a pályára, így egyre többen futottak mért időt. Verstappennek sikerült még tovább javítania, és már 1:12 elejét ment, ezt viszont a többiek nem tudták megközelíteni.

25 perc elteltével még mindig a bajnoki címvédő állt az élen, akit fél másodperces lemaradással követett Charles Leclerc, majd kisebb hátránnyal Lewis Hamilton. Megnézve a pénteki történéseket, mindez meglepő volt, bár azt nem tudhatjuk, hogy pontosan ki milyen beállítással, mennyi üzemanyaggal és mennyire feltekert motorral érte el ezeket az időket.

Mindezek ellenére viszont Verstappen korai 1:12,196-os ideje igen erősnek tűnt. Hátrébb a mezőnyben elég vegyes volt a kép, látszólag csak mindenki próbálgatta még az autóját, sokan belehibáztak a körükbe, emiatt pedig nem igazán lehetett megmondani, milyen sorrend várható a három nagycsapat mögött a délutáni kvalifikáción.

A tegnap még nagyon erősnek tűnő McLarenek is csak a mezőny második felében voltak, akárcsak a nagy ellenfelük, az Alpine. Ezzel szemben viszont a két Haas és a két Aston Martin az első tízben tanyázott, de ezen a ponton sokan még nem is mentek lágyakon.

 

Alex Albon pedig látszólag ott folytatta Zandvoortban, ahol Spában abbahagyta, és egy harmadik idővel vétette észre magát a brit-thai versenyző. Leclerc autójával időközben pedig gondok adódtak, mert a monacói garázsában nagy volt a sürgés-forgás.

Csapattársa, Carlos Sainz viszont megmutatta, hogy azért van potenciál a Ferrariban, hiszen a spanyol a hétvégén először ment be 1 perc 12 alá, és átvette a vezetést Verstappentől. Ezzel pedig meg is kezdődtek az igazi időmérős próbálkozások, és egyre többen jöttek ki újabb gyorskört futni a piros oldalfalú Pirelliken.

Sokáig azonban nem kellett várni Leclerc-re sem, akinek Ferrarijával ezek szerint mégsem volt akkora gond, hiszen a monacói jelentősen megjavította Sainz idejét, és három lila szektort futva állt az élre, mögé pedig kis lemaradással George Russell jött fel, aki ezzel bizonyította, hogy a Mercedes pénteki erős formája nem a véletlen műve volt.

A Red Bullok is jöttek egy újabb próbálkozásra, de mindkét versenyzőjük belehibázott a körbe, így náluk még mindenképpen maradt idő, az viszont biztatónak tűnik az időmérőre nézve, hogy a három élcsapat versenyben van egymással, és eddig egyikőjük sem emelkedett ki igazán.

Az utolsó percekben még a két Red Bull tudott némileg javítani az idején, de Leclerc-t már senki sem tudta megelőzni, így a Ferrari versenyzője a második edzés után a harmadikat is behúzta, de a különbségek nagyon minimálisak voltak közte, valamint Russell és Verstappen között.

Ami viszont mindenképpen jó hír a délután háromkor induló kvalifikációra, hogy a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull látszólag nagyon hasonló szinten áll, ami komoly harcot vetít előre, és egyelőre nem is igazán lehet megtippelni, hogy ki számít valódi esélyesnek, már ha egyáltalán van ilyen.

Íme az FP3 teljes végeredménye:

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Monaco Charles Leclerc 20 1'11.632     214.044
2 United Kingdom George Russell 24 1'11.698 0.066 0.066 213.846
3 Netherlands Max Verstappen 22 1'11.793 0.161 0.095 213.563
4 Spain Carlos Sainz Jr. 17 1'11.971 0.339 0.178 213.035
5 United Kingdom Lewis Hamilton 25 1'12.156 0.524 0.185 212.489
6 Mexico Sergio Perez 29 1'12.176 0.544 0.020 212.430
7 Spain Fernando Alonso 16 1'12.327 0.695 0.151 211.987
8 Germany Sebastian Vettel 25 1'12.491 0.859 0.164 211.507
9 Germany Mick Schumacher 15 1'12.558 0.926 0.067 211.312
10 United Kingdom Lando Norris 18 1'12.591 0.959 0.033 211.216
11 Denmark Kevin Magnussen 15 1'12.606 0.974 0.015 211.172
12 Canada Lance Stroll 18 1'12.773 1.141 0.167 210.688
13 Thailand Alexander Albon 18 1'12.775 1.143 0.002 210.682
14 France Esteban Ocon 20 1'13.003 1.371 0.228 210.024
15 France Pierre Gasly 23 1'13.046 1.414 0.043 209.900
16 Japan Cunoda Júki 22 1'13.256 1.624 0.210 209.298
17 Australia Daniel Ricciardo 20 1'13.299 1.667 0.043 209.176
18 Finland Valtteri Bottas 15 1'13.359 1.727 0.060 209.005
19 China Csou Kuan-jü 14 1'13.421 1.789 0.062 208.828
20 Canada Nicholas Latifi 22 1'13.625 1.993 0.204 208.249

Végre Piastri is megszólalt a körülötte kialakult botrány kapcsán

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Holland Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Miért jelentette be az Alpine Piastrit, amikor ő már elmondta nekik, hogy távozni akar?
Feliratkozás