Hogyan változtatta meg a csúcstechnológiás F1 a versenymérnökök szerepét

A Forma–1-es versenymérnök dolga korábban az volt, hogy összegyűjtse a pilóta visszajelzéseit, majd azokat módosításokká alakítsa az autón. Manapság azonban már jóval összetettebb a feladat.

Daniel Ricciardo, McLaren, on the grid with his race engineer

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az adott személynek már nem kizárólag a pilótával kell foglalkoznia, mert egy kommunikációs hálózat tetején helyezkedik el, melynek része a bokszfal, a garázs és a gyár is, miközben adott időben kell elemzéseket végeznie. Egyszerűbb szavakkal a versenymérnök manapság már inkább egy valós idejű adatokkal operáló emberi számítógép.

Az orosz és a török futam, amelyeket komolyan befolyásolt az eső, ismét előtérbe hozták a döntési faktort, és hogy milyen fontos a pilóta és a bokszfal közötti kapcsolat és kommunikáció.

Tökéletes példája volt ez annak, hogy a mérnöknek hogyan kell egyfajta csatornaként funkcionálnia a sok extra információ miatt, amelyet a pilótától, a stratégáktól, az időjárási szakemberektől, valamint a garázsban vagy gyárban dolgozó elemzőktől kap.

Az általunk a TV-ben hallott rádiós üzenetek csak a jéghegy csúcsát képezik, amikor meg akarjuk érteni, hogy mitől sikeres vagy sikertelen egy versenyző/mérnök páros. A dialógus már jóval kétirányúbb, és a mérnök a sikeres hétvége egyik egyértelmű alapköve.

A Ferrari mostani versenyigazgatója, Laurent Mekies beszélt erről a helyzetről. Ő korábban az Arrowsnál, a Minardinál, a Toro Rossónál és az FIA-nál is dolgozott, és érzése szerint a versenymérnök mostani szerepe jóval proaktívabb, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt.

Még több F1 hír:

„A legnagyobb evolúció ebben a szerepkörben a pilóta-coaching megjelenése volt” – mondta Mekies a Motorsport.com-nak. 15-20 éve egy mérnök nem igazán tudott volna olyan vezetési tanácsokat adni, mint manapság, mert akkor még nem volt annyi valós idejű adat.”

„A Forma–1 rengeteget fejlődött. A mostani elemzések és következtetések szintje jóval mélyebb megértést ad a gumikról. Sokkal több paramétert tudunk leolvasni, és jóval több szenzor is található az autón. Ez lehetővé teszi, hogy értelmezzük az adatokat, információkat gyűjtsünk, majd pedig továbbadjuk azokat a pilótának.”

Most már a kommunikációs vonalak játszák a főszerepet. Ha csak egy aprócska porszem is kerül a gépezetbe, akkor annak nagy hatása lehet, és akár dönthet a győzelem vagy vereség sorsáról is. A szerep szélesebb feladatköre miatt a kommunikációs készségek elengedhetetlenek, akárcsak a teljesítmény elemzésének képessége.

„Mindegyik istálló máshogy dolgozik, teszteket is végzünk. A futamhétvége után meghallgatjuk és újra kielemezzük a pilóta és a mérnök közötti beszélgetéseket, valamint a belső kommunikációs láncon történteket is.”

„Ha megnézzük mondjuk Szocsit, akkor ott szó volt az időjárási előrejelzésekről, a versenyzők gumijainak állapotáról, az autóról, az ellenfelek köridejeiről és minden egyéb adatról. Egyfajta láncolat alakul ki, az információ a gyárból a garázsba, onnan a bokszfalra, majd pedig a versenyzőhöz kerül. Idő kell a megbeszélésre, a döntésre és annak kommunikálására is.”

 

Egy dolgot azonban teljes mértékben egyvalaki preferenciái szerint kell kialakítani: mégpedig, hogy egy versenyző mit szeret és akar hallani. Minden pályamérnök saját maga alakítja ki, hogy miként akar boldogulni a feladatokkal. Az is fontos ugyanis, hogy milyen karakter ül a pilótafülkében.

„Nem mindenki akar ugyanannyi információt. Nem mindenki akarja őket egyszerre megkapni, és nem mindenki akarja ugyanúgy megkapni” – teszi hozzá Mekies. „Vannak, akiket motiválni kell, míg másokat jobb, ha nem zavarnak.”

„Egyes versenyzők folyamatosan a köridőket kérdezgetik, ez pedig egyfajta extra lökést ad nekik. Mások pedig a csendes megközelítés hívei, a minél kevesebb beszédé. A mérnök és a pilóta közötti kapcsolat azonban alapvető fontosságú ezen a fronton, és szükséges megtalálni a legjobb megközelítést, hogy a versenyző a legjobb helyzetben lehessen.”

„A kommunikáció módját és a beszéd hangnemét is adott kontextusban kell érteni. Egy felfokozottabb beszélgetés néha a pilóta személyiségére irányul, hogy azt adjuk neki, amitől a legerősebben tud teljesíteni.”

Ahogyan azonban az autóban ülőktől elvárják, hogy alig hibázzanak, ugyanez a mérnökökre is igaz, így az ő munkájuk sem egyszerű. „Ez nem a lágyszívűek szerepköre. Az a lényeg, hogy kevesebb hibát vétsünk, mint a többiek, mert tudjuk, hogy mindenki elköveti őket.”

Az Alpine elmondta, miért volt olyan nagy különbség két versenyzőjük között Oroszországban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: ha nyíltan beszélek a mentális gondokról, az talán másoknak is segíthet
Következő cikk Horner: Még az ülés is eltört, azt gondolom, Max Verstappen az eszméletét is elvesztette…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország