Elemzés

Hogyan tovább a Piastri-Alpine-McLaren ügyben?

Fernando Alonso a váratlan bejelentésével, amiről még csapata sem tudott időben, teljesen felborította a 2023-as pilótapiacot, és úgy tűnik, mindent szereplőt a kártyáinak felmutatására kényszerített, miközben ő Spanyolországból élvezi a káoszt. Hogyan alakulhat a helyettesítése az Alpine-nál?

Oscar Piastri, Reserve Driver, Alpine F1 Team

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

A Motorsport.com veterán szakírója, Adam Cooper elevenített fel egy történetet az Oscar Piastri-sagával kapcsolatban. A 2006-os Brit Nagydíjon találkozott a fiatal Lewis Hamiltonnal és édesapjával, Anthony Hamiltonnal, aki váratlanul őszintén nyílt meg az ifjú szupertehetség helyzetével kapcsolatban.

A brit GP2-es forduló mindkét versenyét megnyerte az ifjú Hamilton, a 6. forduló végére már 5 futamgyőzelemmel és két további második hellyel vezette az azévi bajnoki pontversenyt. Ekkor már 8 éve volt Hamilton a McLaren junior versenyzője, azonban mindkettejüket frusztrálta az, hogy a McLaren nem kommunikált megfelelően arról, mik a terveik a 21 éves pilótával. Anthony Hamilton elmondása szerint amennyiben Lewis nem kapott volna ülést 2007-re, készek lettek volna máshova is bekopogni.

Pár héttel később végül bejelentették, hogy Hamilton lesz Alonso csapattársa, azonban ez a kis epizód is megmutatja azt, hogy az F1-be törekvő fiatalok, akik pontosan tisztában vannak azzal, hogy mennyire keveseknek adatik meg az, hogy eljussanak az F1 előszobájába, mi mindent képesek megtenni az álmuk megvalósításáért. 16 évvel később pedig a történelem ismétli önmagát, ironikus módon pedig a McLaren és Fernando Alonso ismét kulcsszereplői a történetnek.

A nagy különbség az, hogy ezúttal Oscar Piastri és a menedzsmentje tényleg meglépte azt, hogy egyelőre ismeretlen formában, de elkötelezzék magukat az ausztrál karrierjét támogató gárda helyett egy másik csapat mellett.

Még több F1 hír:

Valószínűleg, amikor az Alpine leszerződtette Piastrit a juniorakadémiájába a Formula Renault Eurocupban 2019-ben szerzett bajnoki címe után, ők sem számítottak arra, hogy az ausztrál pilóta, aki abban az évben csak 7,5 ponttal győzte le az azóta is az F3-ban versenyző (szintén Alpine-akadémista) Victor Martins-t, újoncként bajnok lesz az F3-ban, majd óriási előnnyel az F2-ben is.

Az viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy 2022-re nem fog ülést kapni az Alpine-nál, de az is, hogy a helyzetét hamar rendeznie kell a francia csapatnak, ha nem akarják elveszíteni. Esteban Oconnak azonban 2021-ben 3 évvel hosszabbították meg a szerződését, az pedig egyértelművé válhatott volna korábban is az Alpine-nak, hogy a sokadik reneszánszát élő Fernando Alonso még mindig hosszútávon szeretne a Forma-1-ben akar maradni.

Nem meglepő, hogy meg is indultak a tárgyalások az Alpine és a Williams között Piastri kölcsönadásáról, de az AMuS értesülései szerint maga Piastri nem szívesen ment volna a grove-i alakulathoz, hogy George Russellhez hasonlóan a mezőny végében gyűjtsön F1-es tapasztalatot.

Az opportunista (és szerződtetett pilóták tömkelegével rendelkező) McLaren pedig fel is vette a kapcsolatot Piastri menedzserével, Mark Webberrel, hogy nyitottak lennének-e a váltásra akkor, ha nyugdíjazni tudják Daniel Ricciardót. Figyelembe véve, hogy Andreas Seidl csapatfőnök és Webber jó kapcsolatot ápolnak egymással a Porsche WEC-programjára visszamenően, gördülékenyen mehettek az egyeztetések, Piastrinak pedig egyértelműen vonzóbb lehetett az, hogy az F1-es debütálását a McLarennel tegye meg a sereghajtó Williams helyett.

Még több F1 hír:

Azzal azonban a jelek szerint sem Piastri, sem a menedzsmentje nem volt tisztában, hogy valójában nem a Williams, hanem az Alpine gyári ülését dobják el maguktól, az Alpine pedig hiába tudhatott arról, hogy Piastri a McLarennel is tárgyal, Fernando Alonso szerződéshosszabbításával vigasztalhatták volna magukat. Az, hogy Alonso miért nem tudatta az Aston Martin sajtóközleménye előtt az Alpine-nal a távozási szándékát, egyelőre rejtély.

Mivel az Alpine Piastri elvesztésétől tartva vonakodott megadni Alonsónak azt a hosszútávú szerződést, amit valóban akart volna, Alonso joggal érezhette magát fenyegetve Piastri jelenlététől, az Alpine-tól azonban egyelőre nem hivatalos formában, de azt az információt kapta a Motosport.com, hogy Piastri szerződésében nem volt külön kitétel a július 31-i dátummal kapcsolatban, amit aktiválniuk kellett volna a megtartásához.

A Motorsport.com értesülései szerint az Alpine nem volt pontosan tisztában azzal Alonso bejelentését követően, hogy mennyire előrehaladott státuszban jártak a tárgyalások Piastri és a McLaren között, a nyilvános bejelentésük pedig csak eszközként szolgált ahhoz, hogy az FIA szerződésekkel foglalkozó bizottsága elé vihessék Piastri ügyét, mivel saját véleményük szerint a 2023 végéig tartó szerződés egyik opciójaként egyoldalúan is dönthettek Piastri előléptetéséről.

A helyzet tehát az, hogy az Alpine szerint érvényes szerződésük van az ausztrál fiatallal, és dönthetnek úgy, hogy 2023-ban már az ő F1-es pilótájuk lesz, míg Piastri - aki külön le is szögezte a közösségi oldalakon közzétette posztjában, hogy nem lesz az Alpine versenyzője – és a menedzsmentje meg vannak győződve arról, hogy szabadon tárgyalhattak a McLarennel.

Amikor a 2020-as szezon kezdete előtt Daniel Ricciardo bejelentette, hogy a Renault-tól a McLarenhez szerződik, Cyril Abiteboul csapatfőnök egy sértődött sajtóközleményt tett közzé, amelyben a pilótája hűségét kritizálta. Figyelembe véve azt, hogy nem egy saját nevelésű pilótáról volt szó, hanem olyasvalakiről, akit mélyen a pénztárcájukba nyúlva szerződtettek a Red Bulltól, nem kavart nagy port a véleménye, annál is inkább, mert Ricciardo addigra csak egy elég eseménytelen 2019-et teljesített a franciákkal, 2020-ban pedig a biztos búcsú tudatával is két dobogós helyezést is szerzett a csapatnak, hozzájuttatva a francia mérnököt egy tetováláshoz is.

Még több F1 hír:

A Piastri-ügyben azonban az Alpine sokkal jogosabban érezheti magát átverve, még ha Alonso meglepő időzítése miatt Piastriék valószínűleg nem lehettek tisztában azzal, hogy a gyári csapat ülését taszítják el maguktól.

Az Alpine tényleg mindent megtett azért, hogy Piastrit felkészülten juttassák el a Forma-1-be. Úgy néz ki, hogy a williamses kölcsönszerződése már sosem valósul majd meg, de az Alpine csak 2022-ben is rengeteg pénzt és erőforrást ölt abba, hogy Piastri felkészüljön az F1-es karrierjére. A Paul Ricardon a Renault 2018-as autóját vezethette, majd a 2021-es A521-gyel már több mint 3500km-t tett meg 5 pályán, úgy, mint a COTA, Red Bull Ring, Silverstone, Monza, Doha, nem beszélve a számtalan szimulátoros tesztről, és arról a két FP1-es lehetőségről, amit készek lettek volna megadni neki a szezon második felében.

Ehhez képest jelenlegi állás szerint az Alpine erőfeszítéseinek gyümölcsét a McLaren arathatja le, már amennyiben Piastri képes lesz hozni Norris szintjét, és nem jelent neki majd akkora problémát a Renault/Alpine és a McLaren F1-es autói közötti váltás, mint Ricciardónak okozott.

Az ügy pedig hosszútávon megváltoztathatja a nagy gyári csapatok juniorakadémiájának működését is. A jövőben kétszer is átgondolhatják például a Renault részvényesei, hogy dollármilliókkal támogassanak egy olyan versenyzőt, aki utána egyik pillanatról a másikra a legnagyobb riválishoz szerződhet. Az Alpine esetében pedig továbbra is teljesen reális opciónak tűnik az, hogy azután is perre menjenek Piastrival, hogy az FIA szerződésekkel foglalkozó bizottsága a McLarennek adott igazat, és visszaköveteljék az elmúlt 2 évben ráköltött összeg egy részét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner sajnálja Mazepint, de nem dönthettek másképp a szezon kezdete előtt
Következő cikk Gasly: annyira megviselt a pattogás Bakuban, hogy kórházba kellett mennem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország