Hogyan nézhet ki a 2025-ös F1-es rajtrács?

Bár 2023 végéről 2024 elejére egyáltalán nem történt változás a Forma-1-es mezőnyben, elég jó esély van arra, hogy 2025-re komoly pilótakeringő indulhat be.

Start action

Egyre közelebb kerülünk a 2024-es F1-es szezon indulásához, bő egy hónap múlva már a téli tesztek jönnek, előtte pedig a csapatok bemutatják az új autójukat – vagy legalábbis a festésüket.

A RacingNews365 pedig már a jövő évre előretekintve összegyűjtötte, melyik csapatnak milyen opcióik lehetnek a 2025-ös évre, miközben csak a Mercedes és a McLaren párosának, valamint Verstappennek van érvényes kontraktusa 2025-re.

Red Bull

Verstappen szerződése 2028 végéig érvényes, Perez szerződése viszont csak az idei szezon végéig, és egyáltalán nem biztos, hogy a következő évre is marad a mexikói. Ricciardo és Lawson nagyon szívesen átvenné Perez helyét, míg az egyelőre kérdéses, hogy akar-e második esélyt adni Albonnak a Red Bull.

Előzetes 2025-ös felállás: Verstappen, Perez

Opciók Perez helyére: Ricciardo, Albon, Lawson

Mercedes

Hamiltonnak és Russellnek is 2025 végéig érvényes a szerződése, tehát ők fognak maradni a pilóták. Elképzelhető, hogy 2026-ra már nem marad Hamilton, ekkor a Wolff által menedzselt, idén az F2-ben induló Andrea Kimi Antonelli lehet opció.

Előzetes 2025-ös felállás: Hamilton, Russell

Még több F1 hír:

Ferrari

Bár hivatalosan még sem Leclerc, sem Sainz szerződéshosszabbítását nem jelentette be a Ferrari, viszont a várakozások szerint mindkét pilóta legalább 2 évre hosszabbítani fog, Leclerc esetében akár 5 éves is lehet a kontraktusa. Sainz maradása tűnik kevésbé biztosnak, ennek a lehetőségnek pedig vélhetően Gasly és Albon örülne.

Előzetes 2025-ös felállás: Leclerc, Sainz

Opciók Sainz helyére: Gasly, Albon

McLaren

A McLarennél mindkét pilóta szerződése érvényes a 2025-ös szezonra, Piastrié a 2026-os évre is. Itt jelenleg nincs kérdés.

Előzetes 2025-ös felállás: Norris, Piastri

Aston Martin

Az Aszon Martinnál minden bizonnyal marad az Alonso-Stroll duó, inkább 2026-tól lehet kérdéses a folytatás. Mint ismert, ekkortól érkezik motorpartnerként melléjük a Honda, Alonso és a Honda kapcsolata pedig egyáltalán nem rózsás.

Előzetes 2025-ös felállás: Alonso, Stroll

Alpine

Az Alpine-nál mindkét pilóta szerződése lejár az év végén, viszont Gaslynak opciója van a 2025-re való hosszabbításra, míg Oconnak tárgyalnia kell csapatával, ha maradni akar, miközben olyan istállóknál nem valószínű, hogy esélyt kapna, amelyek előrébb végeztek a csapatbajnokságban 2023-ban az Alpine-nál.

Előzetes 2025-ös felállás: Gasly, Ocon

Opciók: Albon, Sargeant, Drugovich, Pourchaire, Doohan, Martins

Williams

Albon és Sargeant kontraktusa is lejár az év végén, Albon esetében nem biztos, hogy meg tudja őt tartani a Williams, Sargeant pedig nem biztos, hogy rá tud szolgálni a maradásra. Rajtuk kívül a Mercedes-junior Antonelli lehet opció, valamint a tavalyi F3-as bajnok Bortoleto és az F2-es bajnok Drugovich

Előzetes 2025-ös felállás: Albon

Opciók: Sargeant, Antonelli, Bortoleto, Drugovich

AlphaTauri

Az AlphaTauri többé nem akar juniorcsapat lenni, viszont marad a Red Bull B-csapata. Ezzel együtt is valószínű, hogy Lawson ülést kap jövőre, míg Cunoda és Ricciardo maradása sem tekinthető biztosnak. A RacingNews365 szerint a Honda próbálja az F1-be protezsálni Ivaszát is.

Előzetes 2025-ös felállás: Cunoda

Opciók: Ricciardo, Lawson, Ivasza

Sauber

2025 átmeneti év lesz a Sauber számára, hiszen 2026-tól már az Audi teljesen átveszi a csapatot. Jelenleg nem tűnik valószínűnek Bottas és Csou maradása, ennél viszont valószínűbb lehet Hülkenberg érkezése.

Előzetes 2025-ös felállás: -

Opciók: Hülkenberg, Csou, Ocon, Bortoleto, Drugovich, Pourchaire, Sainz

Haas

A Haas a tapasztalt Magnussen-Hülkenberg párossal vágott neki a tavalyi szezonnak, nem túl sok sikerrel, és mindkét pilóta szerződése lejár a szezon végén. Hülkenberg vélhetően távozik, az F2-es Ferrari-junior Bearmannek viszont komoly esélyei lehetnek a jövő évi ülésre. Egy újonc mellé a csapat biztosan szeretne egy tapasztaltabb versenyzőt is, ezt a szerepet Magnussen vagy akár Bottas is betöltheti

Előzetes 2025-ös felállás: -

Opciók: Magnussen, Bearman, Drugovich, Bottas

Eközben a Red Bull-tesztpilóta szerint unalmas lesz 2024, míg Verstappen ömlengő visszajelzést adott, miután DTM-es Ferrarit tesztelt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új csapattal tér vissza az F1-be a Schumacherrel és Alonsóval is vb-címet nyerő korábbi sportigazgató
Következő cikk Hivatalos: Megvan az Alpine F1-es bemutatójának az időpontja, a WEC-autóról is lerántják a leplet!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország