Hogy állnak az F1-es motorok egymáshoz képest? - a Renault a Honda előtt, a Ferrari sehol

Amióta 2014-ben a hibrid motorok bevezetésre kerültek a Forma-1-ben, az erősorrendet alapvetően határozzák meg az erőforrások közötti különbségek. Habár a 2017-es aerodinamikai szabályok megjelenésével egy ideig úgy tűnt, a motorok közötti különbség egyre kevésbé lesz döntő tényező, a lóerőkért folytatott küzdelem a tavalyi évtől kezdve új erőre kapott.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

2019 elején úgy tűnt, a Ferrari maga mögött hagyta vetélytársait, különösen az időmérő edzéseken. Ma már tudjuk, erre az előnyre minden bizonnyal illegális módszerekkel tettek szert: mióta tisztázták az erőforrásokra vonatkozó szabályokat, az olaszok visszaestek.

A Mercedes előnyre tett szert

Szembeötlő a Mercedes jelenlegi helyzete. Az előző év végén nagyjából a Honda és a Renault motorjainak szintjén teljesítettek, azonban úgy tűnik, a tél folyamán jelentős előrelépést értek el. Saját bevallásuk szerint a Ferrari tavalyi motorjának teljesítménye késztette őket arra, hogy kihozzák magukból a legjobbat.

Még több hír:

Nem szükséges tehát a sportág mélyreható ismerete annak a megállapításához, hogy jelenleg a Mercedes motorja számít etalonnak, a német Auto Motor und Sport elemzése pedig szintén ezt támasztotta alá.

Közel egymáshoz a Honda és a Renault

A német szaklap szerint jelenleg a Renault erőforrása a második legerősebb, mintegy 25 lóerővel elmaradva a Mercedestől. A Honda lemaradását 30 lóerőre becsülik a németek mögött. Míg a Renault, különösen az időmérő során, képes némi plusz teljesítményt előhívni, addig a Honda átlagosan jobb teljesítményre képes a verseny folyamán.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance, leads Romain Grosjean, Haas VF-20

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance, leads Romain Grosjean, Haas VF-20

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Nagy lemaradásban a Ferrari-motor, nagyjából 50 lóerős a lemaradás a Mercedeshez képest.

Az Auto Motor und Sport becsléseit a nagy motorerőt igénylő szakaszokat vizsgálva készítette el. A pályáknak azon pontjait vizsgálták, melyeket az autók padlógázzal teljesítettek. Az egyes csapatok aerodinamikai hatékonyságát szintén számításba kell venni az ilyen elemzések készítésekor.

Erre lenne szüksége jelenleg Vettelnek?


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Perez pozitív koronavírus-tesztje emlékeztető az egész F1 számára…
Következő cikk Stroll volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj második szabadedzésén Albon előtt, aki csúnyán megtörte a Red Bullt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország