Hivatalosan reagáltak a Spanyol Nagydíj jövőjével kapcsolatos hírekre

A barcelonai pálya üzemeltetői hivatalos közleményben reagáltak a mai napon napvilágra került hírre, miszerint a Spanyol Nagydíj jövője megmenekülni látszik.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Jerry Andre / Motorsport Images

Az idei F1-es szezon elején egy sor helyszín jövője volt bizonytalan, többek között a barcelonai futam helyszínével kötött megállapodás is idén jár le. A katalán versenyre már sor került, ahogy szokás szerint idén is Barcelonában tartotta a Forma-1 a szezont megelőző felkészülését. Utóbbi nincs is veszélyben, ám a Spanyol Nagydíj jövője kérdésessé vált.

Pénteken azonban jó hírekről számolhattunk be, ezek szerint a pálya vezetősége közel áll a megállapodáshoz, amelynek értelmében egy évre már sikerült is megegyezni. Azonban a Circuit de Barcelona-Catalunya honlapján hivatalos közleményben cáfolták a hosszabbítás tényét, kijelentve, hogy továbbra sincs megegyezés, de a tárgyalások folynak. A hivatalos csatornán ígéretet tettek arra, hogy ahogy bármi fejlemény van az ügyben, az ismert, hivatalos fórumokon hírt adnak róla.

A Német Nagydíj pénteki napján érkező híreket így hivatalosan is cáfolják, vagyis Hockenheimhez hasonlóan Barcelona jövője is bizonytalan még.


Főszerepben a Német Nagydíj helyszíne, Hockenheim, amiről most egy virtuális gyors kört nézhetünk meg az F1 2019 játékból, benne a Red Bull-Hondával, mely akár esélyese is lehet az eseménynek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az osztrák döntés felnyitotta Leclerc szemét
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: második szabadedzés - Német Nagydíj (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország