Hivatalosan is bemutatta új szélcsatornáját a McLaren
A McLaren Technology Centerben nyílt, erősen feltuningolt szélcsatorna azt jelenti, hogy a gyártó Forma-1-es csapatának már nem a Toyota kölni létesítményét kell használnia.
A csapat 2010 óta használta a Toyota németországi szélcsatornáját, mert saját wokingi létesítményében az egyre nagyobb autó már nem fért el. Amikor azonban kinevezték Andreas Seidlet csapatfőnöknek 2019-ben, ő azt tanácsolta, újítsák fel azt, hogy a McLaren ismét házon belül végezhesse aerodinamikai fejlesztését, ezzel sokkal áramvonalasabbá téve a folyamatot.
Zak Brown vezérigazgató beleegyezett, a négyéves projekt alatt pedig teljesen kibelezték a régi szélcsatornát, annak méretét felhagyva. Ennek elsősorban a költséghatékonysági okai voltak: egyszerűbb volt a meglévő épületet hozzáigazítani a mai Forma-1-es autókhoz, mint újat építeni.
Az új szélcsatorna részeit ezután kisebb darabokra szedték szét, hogy a korábban már meglévő térbe férjenek, majd az új helyiségben újra összerakták őket. A McLaren közleménye szerint a tesztelő részlegben minden alkatrész teljesen új, csak a külső felépítmény és a fő ventilátor maradt meg a régiből.
A régi, kölni létesítmény igen fontos szerepet játszott abban, hogy a csapat meg tudta fordítani 2023-as idényét, közleményükben rámutatva: „hatása továbbra is érezhető lesz a szezon hátralévő részében elkészített csomagjainkban.”
A 60%-os méretarányú modellel a csatornát először a nyári szünet előtt használták a bekalibráláshoz, a 2024-es autó is fog itt tesztelt elemeket használni, azonban a 2025-ös lesz az első, amely teljes egészében itt lesz tervezve. A McLaren infrastrukturális fejlesztései közé tartozik egy új szimulátor, valamint a régi gyárépület átalakítása.
A csapatfőnök, Andrea Stella mindeközben elárulta, melyik az a csapat, akiktől hatalmas előrelépést vár 2024-ben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.