Hivatalosan is bejelentették Logan Sargeantet a Williams pilótájaként!

A Williams hivatalosan is bejelentette, hogy Logan Sargeant a csapatnál fog versenyezni 2023-ban, miután megszerezte a szuperlicencét, ezzel teljes a Forma-1 rajtrácsa 2023-ra.

Logan Sargeant, Williams Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A 21 éves Sargeant lesz az első amerikai a rajtrácson, mióta Alexander Rossi öt futamon vett részt 2015-ben, és az első Scott Speed 2007-es szezonja óta, aki teljes szezont futhat. Sargeant negyedik lett az F2 idei évében és kicsit több mint egy éve a Williams utánpótlás-programjának tagja. Négy első szabadedzést teljesített idén, hogy szokja a közeget Forma-1-es debütje előtt.

„Nagy megtiszteltetés és valóra vált álom, hogy lehetőséget kaphatok a Williamsnél a Forma-1-ben. Hatalmas köszönet a Williams Racingnek és a Dorilton Motor Sportsnak a támogatásért, amióta csatlakoztam a csapathoz a 2021-es Amerikai Nagydíjon.”

„Az Williams akadémiájának részeként hatalmas platformot kaptam a fejlődésre és a következő fejezetre való felkészülésre. Készen állok és izgatottan várom az utazást, amely során a csapat előre szeretne lépni a rajtrácson.”

A csapatfőnök Jost Capito az idei Amerikai Nagydíjon árulta el, hogy amennyiben Sargeant megszerzi az elegendő pontszámot szuperlicencén, ő váltja majd Nicholas Latifit 2023-ban. Ehhez a Formula 2 első hat helyének valamelyikét kellett elérnie, végül negyedik lett, így ő ülhet majd a másik Williamsben Alex Albon mellett, de már a holnapi szezon utáni teszten is.

A fiatal versenyző egész karrierjét Európában töltötte, 2020-ban éppen, hogy kikapott Oscar Piastritól a Formula 3-ban, négy ponttal maradt le a bajnoki címtől, majd, mivel nem talált szponzorokat, karrierje szünetelt, 2022 elejéig, ahol már az F2-ben mutatkozhatott be a Carlinnál, két győzelemmel és két további dobogós helyezéssel újoncként.

A felkészüléséről Sargeant elmondta, tapasztalata az F2-ben, valamint az F1-es gyakorlásokon való részvétel, valamint a Williams szimulátorában töltött munka jó felvezetés volt 2023-as bemutatkozásához: „Úgy érzem, hogy az idei Formula 2-es szezonban sokat tanultam magamról és az autóversenyzésről. Úgy érzem, az időmérőkön nagyon odatettem magam.”

„De a legfontosabb, az az idő, amit a Forma-1-es szimulátorban töltöttem, a szabadedzések, amiket eddig teljesítettem és ez az utolsó teszt, ami segít majd kijjebb tolni a komfortzónám határait és a legtöbbet fog segíteni a fejlődésemben.”


Sainz szerint a Hamilton elleni csatán ment el a versenye Abu Dzabiban.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így reagáltak a Red Bull riválisai a Perez monacói balesetével kapcsolatos elméletre
Következő cikk Még a búcsúját is elrontotta Schumachernek a Haas

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország