Hivatalos: Vettel nem kap büntetést, megtarthatja a rajtelsőségét Suzukában (FRISSÍTVE)

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan is megerősítette, hogy Sebastian Vettel megtarthatja a suzukai rajtelsőségét Japánban.A Red Bull Racing világbajnoka csupán megrovást kapott Fernando Alonso (Ferrari) feltartása miatt.

Fotó: Red Bull Racing

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 3 órával az incidenst követően hivatalosan is megerősítette, hogy Sebastian Vettel, 2010 és 2011 világbajnoka megtarthatja a Suzukában megszerzett rajtelsőségét.

A versenybírák alaposan kivizsgálták az esetet, melynek a végén úgy döntöttek, hogy megrovásban részesítik a német rekordert. A Red Bull versenyzőjének Fernando Alonso feltartása miatt kellett felelnie. A spanyol éllovas hiába bízott abban, hogy elveszik legnagyobb riválisa első helyét, végül ez nem történt meg és a Q3-as feltartásért nem járt büntetés.

Ez volt Vettel második megrovása a szezonban. A következő után automatikus 10 helyes rajtbüntetés vár rá.

Alonso a 7. legjobb időt autózta a mai kvalifikáción. 

Annak ellenére, hogy több mint 3 órát kellett várni az FIA döntésére, a bírák tájékoztatása szerint a megrovás magától értetődő volt. Ez egy lassan magától értetődő döntés volt…!

A versenybírák nem osztottak ki büntetést a 3. helyről rajtoló japán versenyzőnek sem. Kamui Kobayashi a sárga zászlós szakaszon történtek miatt volt veszélyben, de az elemzésekből kiderült, hogy a Sauber versenyzője egyértelműen lassított Kimi Räikkönen megpördülése miatt, miközben a KERS-t és a DRS-t sem használta.

A hazai pályán versenyző pilóta eredetileg a 4. legjobb időt autózta az időmérőn, de a 3. leggyorsabb versenyző (Jenson Button, McLaren) 5 helyes rajtbüntetést kapott a sebességváltó cseréje miatt, így Kobayashi-t illeti meg a 3. rajtkocka.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING