BRÉKING

Hivatalos: Romain Grosjean 1 versenyes eltiltást kapott a balesete miatt

A Lotus F1 Team hivatalosan is megerősítette, hogy Romain Grosjean 1 versenyes eltiltást kapott a Belga Nagydíjon okozott balesete miatt.A francia újabb hibája rendkívül sokba került.

Fotó: Lotus F1 Team
Romain Grosjean az idei szezonban már nem egy alkalommal volt részese egy balesetnek. A Lotus F1 Team francia versenyzője, aki idén 2009 után tért vissza a Formula-1-be, ezen a hétvégén újra balesetet okozott, melyben kis híján Fernando Alonso, a Ferrari világbajnok pilótája súlyosan megsérült.

A balesetben végül szerencsére senki sem sérült meg súlyosabban, de Alonso mellett Lewis Hamilton versenye is azonnal véget ért.

Romain figyelmetlen volt, és ráhúzta a kormányt a McLaren 2008-as világbajnok versenyzőjére, aki így a Lotus pilótájával nekicsapódott Fernando autójának. A spanyol kisebb hátsérüléseket szenvedett a nagy ütközésben.

A Lotus most hivatalosan is megerősítette, hogy a történtek miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy 1 versenyre eltiltotta a GP2-es bajnokot, akinek a helyére a belga Jerome D'Ambrosio ülhet be Monzában.

A büntetés részeként Romain 50 ezer eurót köteles befizetni az FIA számlájára.

A stewardok azzal indokolták a döntést, hogy a versenyző „rendkívül komoly mértékben szegte meg a szabályokat, melyben benne volt a lehetőség, hogy mások is megsérülnek. Olyan versenyzőket ejtett ki a versenyből, akik az élen vannak a címért folytatott harcban. Az FIA megjegyzi, hogy a csapat elismerte: a versenyző rendkívül súlyos hibát vétett, és rosszul ítélte meg a helyzetet. Sem a versenyző, sem a csapat nem fellebbezett a stewardok döntése ellen.”

A Lotus és Grosjean sem fellebbez az ítélet ellen, így azt biztosan nem fogja mérsékelni az FIA.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vergne: Feltartott egy Mercedes, de nem panaszkodom
Következő cikk Ferrari: Ez ijesztő volt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország