BRÉKING

HIVATALOS: Nico Hülkenberg a Sauberhez igazolt! (Frissítve)

A Sauber F1 Team ma hivatalosan is megerősítette, hogy Nicolas Hülkenberg érkezik a csapat egyik autójába 2013-ban.  A német versenyző a Force India F1 Teamet hagyja el a svájciak miatt. HULK egy évre írt alá a csapattal.

Fotó: Force India F1 Team

Hülkenberget az utóbbi hetekben hozták szóba a Sauberrel, és úgy néz ki, hogy a pletykák beigazolódtak. A versenyző 2010-ben a Williamsszel mutatkozott be, majd jött egy év tesztpilótáskodás a Force Indiával, és idén ismét aktív versenyzővé lépett elő.
 
A hírek szerint HULK rögtön a Koreai Nagydíj után írt alá az új csapatával, és egyelőre még nem tudni azt, ki lesz a csapattársa, mivel Sergio Pérez eligazolt a McLarenhez, de Kamui Kobayashi helye nem biztos.
 
„Sem megerősíteni, sem tagadni nem fogom ezt. A versenyzőkkel kapcsolatos szerződéseket normális esetben a csapatok ismertetik. Nem fogom megelőzni őket”- mondta a versenyző menedzsere még a Koreai Nagydíj után.
 
Az Auto Motor und Sport állítja, hogy Hülkenberg vasárnap este írt alá a csapattal, mielőtt elutazott Koreából.
 
A 25 esztendős versenyző 2010-ben mutatkozott be a Forma-1-ben. A Williams pilótája összességében egy eredményes első szezont zárt a kategóriában, miközben Brazíliában az esős/száraz körülményeket kihasználva megszerezte a rajtelsőséget. A szezon végén azonban a Williams anyagi problémái miatt távoznia kellett, így Pastor Maldonado érkezett a helyére, aki az azóta az amerikai IndyCar sorozatba szerződött Rubens Barrichello csapattársa lett.

Hülkenberg a 2011-es szezont teszt-és tartalékversenyzőként teljesítette a Force Indiával, ahol rendszeresen lehetőséget kapott az első szabadedzéseken. A német meggyőzte az indiaiakat és 2012-re Adrian Sutil helyén kapott lehetőséget a versenyzésre.

Legjobb eredményét az idei Belga Nagydíjon szerezte meg, amikor a negyedik helyen ért célba. Nevét korábban a Ferrarival és a McLarennel is szóbahozták. A brit istálló elismerte, mindkét force indiás versenyzővel kapcsolatba léptek, miután Lewis Hamilton a Mercedeshez szerződött, de Pérez lett a befutó.

A hírek szerint Hulk helyére Sébastien Buemi, a Toro Rosso ex-versenyzője a legesélyesebb, addig a német csapattársa Hinwilben minden valószínűség szerint a mexikói Esteban Gutiérrez lesz, aki jelenleg teszt-és tartalékversenyző a csapatnál. Ez egyúttal Kobayashi távozását is jelentené. A japán támogatók híján hagyhatja el a Saubert, ahol 2010 óta versenyez. 
 

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke a következőket mondta a bejelentés kapcsán:


„Egy ideje már figyelemmel követtük Nicót, és a teljesítménye nagyon meggyőző volt. Ez volt a helyzet a GP2-ben, és mindez a Forma-1-ben is folytatódott. Az egyik nyilvánvaló csúcspont az volt, hogy megszerezte a pole pozíciót 2010-ben Interlagosban, annak ellenére, hogy a külső körülmények hatalmas kihívást jelentettek. Egyértelműen megmutatta, hogy élni tud a lehetőséggel, amint az felbukkan. De az ilyen villanás csak egy dolog; a szisztematikus csapatmunka a másik – és ebben a tekintetben is bízok Nicóban. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog passzolni a Sauber F1 Teambe. Nagyon várjuk, hogy együtt dolgozzunk fele.”
 
Az érintett, azaz a német versenyző, természetesen szintén várja a jövő évet, amit az új csapatával kezdhet meg:
 
„Nagyon várom, hogy a Sauber F1 Teammel dolgozzak. Ez a csapat remek helyzetben van, és nagyon versenyképes. Ráadásul ez egy olyan istálló, melyben a fiatal versenyzők ismétlődően nyújtottak kiváló teljesítményt. Szeretném követni ezt a hagyományt. A csapat jelenleg egy nagyon pozitív fejlődésen megy keresztül, és biztos vagyok benne, hogy együtt sokat érhetünk el. Addig is nagyon fogok koncentrálni a munkámra a Sahara Force India F1 Teamnél. Szeretném megköszönni a lehetőséget a csapat menedzsmentjének, miszerint visszatérhettem a Forma-1-be versenyzőként."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: Nem könnyű spórolni a benzinnel, ha folyamatosan nyomás alatt vagy
Következő cikk A Ferrari tehetsége versenyzőülést akar magának a Forma-1-ben jövőre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország