BRÉKING

HIVATALOS: FELIPE MASSA ÚJ SZERZŐDÉST ÍRT ALÁ A FERRARIVAL

A Scuderia Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy Felipe Massa egy új szerződést írt alá Maranellóban, melynek értelmében 2013-ban is a gárda versenyzője és Fernando Alonso csapattársa lesz.A hivatalos tájékoztatás szerint Massa 1 esztendőre (2013) kötött szerződést a Ferrarival.   

Fotó: Scuderia Ferrari

A 31 esztendős versenyző 2006 óta versenyez a Ferrarinak a Forma-1-ben. Massa a hétszeres világbajnok oldalán mutatkozott be a legendás márka színeiben. Az első ferraris évében a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot, míg 2007-ben Kimi Räikkönen csapattársaként csak harmadik lett az összetettben, de hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy a finn „Jégember” élete első bajnoki címét ünnepleje a kategóriában.

2008-ban ugyanezt tehette volna meg a brazil pilóta, és noha néhány másodpercig világbajnoknak érezhette magát az évadzáró Brazil Nagydíjon, végül Lewis Hamilton és a McLaren lehetett a legboldogabb.

2009-es egy szörnyű esztendő volt Massa számára, hiszen a tapasztalt versenyző a Magyar Nagydíj időmérő edzésén súlyos fej-és arcsérülést szenvedett az egy, a Rubens Barrichello autójáról leszakadt közel 1 kilogrammos rugótól. A hátralévő 7 versenyhétvégén már nem állt rajthoz a brazil, aki azonban 2010-re teljesen felépült.

Massa a balesete óta nem tud igazán jól teljesíteni, és gyakorlatilag teljesen esélytelen a bajnoki címre Alonso csapattársaként. Felipe azonban tagadja, hogy mindez a súlyos balesetének tudható be, és elmondása szerint egyszerűen az autó és a gumik nem feküdtek számára.

Az idei év is hasonlóan gyengén kezdődött számára, és az első pontszerzésére egészen a negyedik futamig kellett várnia, amikor Bahreinben kilencedik lett. A nemzetközi médiában biztosra vették a távozását, és többek között Räikkönen neve is bekerült a kalapba, mint a brazil utódja, de a finn világbajnok nem tér vissza a Ferrarihoz, amit 2007 és 2009 között szolgált.

Massa az elmúlt időszakban egészen jól teljesített és eredményes tudott lenni, amit Japánban bizonyított leginkább. A suzukai második helye gyakorlatilag bebiztosította az új szerződést számára Maranellóban. 


Massa ma reggel érkezett meg Maranellóba, hogy Luca di Montezemólóval tárgyaljon a továbbiakról. A brazil versenyző végül bizalmat kapott a csapattól, és még egy évig biztosan a Ferrarival fog menni az F1-ben. A Ferrari elárulta, eredetileg a következő hétre tervezte a bejelentést, de Montezemolo az állandó pletykák miatt úgy döntött, hogy ma hivatalossá teszik Massa új szerződését Maranellóban.

Felipe Massa:
„Nagyon örülök ennek a megállapodásnak. A Ferrari az én családom a sportban, és mindig ezen gyártó motorjaival versenyeztem a Forma-1-ben. Nagyszerű motorok eszek, és örülök, hogy ezen egységekkel vehetem fel a versenyt a sportban. Először is szeretnék köszönetet mondani Luca di Montezemolo elnöknek és Stefano Domenicali csapatfőnöknek, akik bizalmat szavaztak nekem a folytatásban. Ők azok, akik a legnehezebb pillanatokban is mellettem maradtak. A csapat és a rajongók is biztosak lehetnek abban, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy teljesítsem a Scuderia céljait. ”

Stefano Domenicali:
„Örömünkre szolgál az, hogy aláírhattuk ezt az új szerződést Felipével, aki a következő esztendőben is velünk fog versenyezni. Felipe már több mint egy évtizede a családunk része, és idén is bebizonyosodott, hogy képes a legmagasabb szinten versenyezni. Ez különösen a szezon második felére volt jellemző. A Ferrarinál mindig is támogattuk őt, még karrierje legnehezebb pillanataiban is, és bíztunk az ő értékeiben, és abban, hogy visszafizeti nekünk ezt a bizalmat az egy éves hosszabbítással.

Fernando Alonso a hivatalos Twitter oldalán:
„Nagyon boldog vagyok, hogy Felipe még egy évig a csapattársam lesz. Biztos vagyok benne, hogy mi vagyunk a legjobb csapat. Semmit se higgyetek el, amit a sajtóban olvastok, kivéve akkor, ha az már hivatalos.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fellélegezhetnek a csapatok: az összes F1-es alakulat beleszólhat a sport jövőjébe
Következő cikk Senna abban bízik, hogy a Williamsnél maradhat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország