Hivatalos: Chilton lett Glock csapattársa a Marussiánál! (FRISSÍTVE)

Ahogy arra számítani lehetett, Max Chilton orozta el a második ülést a Marussia F1 Teamnél.  A brit versenyző már több alkalommal tesztelt a Forma-1-ben, és most esélyt kapott a debütálásra.   

Fotó: Yas Marina Circuit

A 21 éves brit a GP2-ben versenyzett az elmúlt három évben, és idén negyedik helyen zárta a bajnokságot. Chilton 2011 novemberében vezetett másodjára Forma-1-es autót, akkor a Force India gépét hajthatta a Fiatal Versenyzők Tesztjén – előtte egy egyenes vonalú teszten vett részt szintén ezzel a csapattal.
 
Chilton – akinek apja meglehetősen erős anyagi támogatást biztosít fiának -, idén lett a Marussia F1 Team teszt- és tartalékversenyzője, és az Abu Dhabi Nagydíj első edzésén akcióba lendült.
 
A Marussia elnöke nemrég erősítette meg, hogy Chilton lesz a második versenyzőjük, majd Eddie Jordan, a BBC szakértője is erről számolt be.

Max Chilton: „Nehéz szavakba önteni azt, amit most érzek, miután hivatalosan is bejelentésre került, hogy 2013-ban a Marussia F1 Team versenyzője leszek. Ez egy fantasztikus év volt számomra, miután lépésről lépésre haladtam előre. Ott volt a GP2-es bajnokságban megszerzett rajtelsőségem és győzelmem, valamint a fiatal versenyzők tesztjén és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén mutatott teljesítményem. Mindez mindenkinek bizalmat adott abban, hogy képes vagyok a motorsport legmagasabb szintjén versenyezni.”

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy a legutóbb hat versenyen ott lehettem a Marussiával, mint teszt-és tartalékversenyező. Ezzel lehetőségem volt arra, hogy megismerjem a környezetet, a csapatot, az embereket, a kultúrát, valamint a rendszereket, és természetesen a 2012-es csomagot. A Japán Nagydíj óta szorosan figyelemmel követtem mindezt, miközben láttam a csapat elkötelezettségét és eltökéltségét. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ezekkel az emberekkel kezdhetem meg F1-es pályafutásomat.”

„Már csak pár hét van hátra az első téli tesztekig, így most a fő hangsúly a fizikális felkészülésen van, miközben természetesen a lehető legtöbb időt próbálok meg eltölteni a csapattal, hogy segítsem annak az autónak a fejlesztését, mellyel bemutatkozom a Forma-1-ben.”
 
John Booth, a Marussia F1 Team csapatfőnöke: „Nagy örömünkre szolgál az, hogy Max jövőre már a csapatunk egyik versenyzője lehet. Sok időt töltöttünk el a 2012-es teljesítményének kiértékelésével. Ez mind értendő volt az autó volánja mögött és a bokszutca falánál elvégzett munkájára is. Elég magabiztosnak éreztük az ő képességeit arra, hogy versenyzői szerződést kínáljunk neki. Rendkívül alkalmas arra, hogy az autónkban üljön. Ez az első és legfontosabb dolog. Folyamatosan nyomon követtük a fejlődését és mindez meggyőző volt számunkra. Ezen időszak alatt képes volt beilleszkedni a csapatunknál, miután már szerves részévé vált a mérnöki környezetünknek, miközben jelentős munkát vállalt a szimulátoros programunkban.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING