BRÉKING

Hivatalos: Vandoorne lesz jövőre a McLaren harmadik pilótája Alonso és Button mellett

A McLaren hivatalosan is megerősítette, hogy Stoffel Vandoorne veszi át Kevin Magnussen helyét, mint teszt-és tartalékversenyző.

A belga GP2-es bajnok jövőre még szinte biztosan nem kaphat állandó lehetőséget a Forma-1-ben. Vandoorne azonban valószínűleg nem marad versenyzés nélkül, és Japánban fog rajthoz állni a Super Formula bajnokságban.

Erről a GP-live.hu korábban már beszámolhatott, amit most maga a versenyző is megerősített a McLaren hivatalos interjújában.

„Egyértelmű, hogy jövőre is versenyezni akarok. Pontosat azonban még nem tudok mondani ezzel kapcsolatban. Vannak lehetőségek, és beszélünk is ezekről. Egy biztos, a McLaren teszt-és tartalékversenyzője leszek jövőre, ami jó pozíció. Természetesen szeretnék valahol rajthoz állni a következő évben, hogy éles, fitt és koncentrált maradjak. Majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Ha mindez megtörténik, akkor 100%-ban készen fogok állni arra, hogy beugorjak az autóba a Forma-1-ben.”

„A Super Formula sorozat hamarosan Japánban fog tesztelni, amin részt veszek. Ezzel együtt a McLaren teszt-és tartalékversenyzőjeként minden F1-es futamon ott leszek, ami jó helyzetet teremthet számomra.”

„A Super Formula autó egy határozottan jó versenygép, mely legalább annyira gyors, mint a GP2-es autó, vagy talán még gyorsabb is. Mint mondtam, a McLaren teszt-és tartalékpilótája leszek jövőre, de nem szeretném azt, hogy nem versenyzem, így a Super Formula egy reális lehetőséget jelenthet, de még nem döntöttem el, hogy mit fogok csinálni.”

„A Super Formula autók lóerőben nem olyan erősek, mint az F1-es autók, de a kanyarodási sebességük valóban lenyűgöző. Az biztos, hogy a kanyarsebességük jobb, mint a mai F1-es autóké. Ami pedig 2017-et illeti, nem tudom, hogy mi lesz. Nem ismertek a szabályok. Az utóbbi években nagyon nehéz volt a fiatal versenyzők számára az, hogy sok kilométert tegyenek meg egy F1-es autóval, így remélem, több lehetőség lesz a tesztelésre.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Rendkívül kellemetlen pillanatok voltak ezek Massa családja számára! Őrült örömmámor, majd jött a hidegzuhany! De még milyen hideg… fotó: dppi

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. november 10.

„Már a negyedik évadomat töltöm a McLarennél. Mindenkit ismerek már onnan, és sok időt töltöttem el a gyárban szimulátorozással, így tényleg úgy érzem, hogy a csapat tagja vagyok. Nagyon jó a kapcsolatunk egymással. Minden versenyhétvége előtt szimulátoroztam, és azon voltam, hogy egy jó alapbeállítást tegyek le az asztalra.”

„Eddig mindenhol bajnok voltam, ahol versenyeztem, szóval úgy érzem, ezt a Forma-1-ben is meg tudnám csinálni. Az álmom az, hogy az F1-ben is sikeres legyek.”

Régi emlékek a Forma-1-ből.

„Az első F1-es autókra, amikre emlékszem, azok 2001-ből, 2002-ből és 2003-ból voltak. Ezeket az F1-es gépeket nagyon szerettem. És ott volt a 2005-ös McLaren, amit egyenesen imádtam. Ez volt Kimi MP4-20-as McLarene. Ez az egyik kedvenc F1-es autóm. Nagyon gyors és nagyon király volt.”

Autó a hétköznapokon?

„Természetesen egy Honda Civicet vezetek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: visszavonul a korábbi F1-es pilóta
Következő cikk Schumacher végleges búcsúja a Forma-1-től: zászlóval ment körbe Interlagosban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország