BRÉKING

Hivatalos: Változtat a Pirelli a Brazil Nagydíjra szánt keverékein! Massa megnyugodhat

A Pirelli Motorsport hivatalosan is bejelentette, hogy a kritikák után változtat a gumikeverékein, amik a Brazil Nagydíjon lesznek elérhetőek.

Szocsiban a lágy és közepes keverékek gondoskodtak az egy kiállásról és az unalomról, igaz, a pálya felszíne is szokatlanul sima volt, a versenyzők még sehol sem láttak ilyet, jegyezték meg páran. A Pirellik idén keményebbek, mint tavaly, ráadásul a gumiszállító is konzervatív választásokat hoz a korábbi önmagához képest.

Interlagosban eredetileg a közepes és kemény abroncsok kerültek volna bevetésre, a szezon utolsó előtti futamán.

„Interlagos sosem volt olyan pálya, amin szükséged lett volna a kemény és közepes abroncsokra”- kezdte Massa. “Lehetséges lenne a lágy és szuper-lágy abroncsokat használni. Ha konzervatív vagy, akkor talán a lágyat és a közepeset. Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a közepeset és a keményet választották. Hideg lehet, félig-meddig vizes is. Ha felteszed a kemény gumikat, akkor veszélyes is tud lenni. Nem értem a döntést.” – mondta Massa korábban, kissé kritikusan.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Williams versenyzője elmondta, már személyesen is utánajárt a kérdésnek a Pirellinél, megkérdezett egy munkatársat. “Azt mondta, igazam van. Azt feleltem, hogy változtatniuk kellene a választékon. Erre csak annyit mondott, hogy ő ebben nem dönthet. Azt követeltem tőle, menjen oda olyan munkatárshoz, aki dönthet ebben. A verseny nem holnap lesz. Még van pár hét addig.”

Massa megtette, amit meglehet. “Más versenyzőkkel is beszéltem már. Már az FIA-hez is odamentem. Többet nem tehetsz.”

A Pirelli most hivatalosan is reagált a kritikákra, és változtattak a korábbi döntésükön, melyek szerint a mezőny Interlagosban lágy, és közepes gumikat fognak kapni. A munkacsoport egyhangúlag úgy döntött, hogy az idei brazil versenyhétvégén a lágy és a közepes keverékeket használják.

Paul Hembery, a Pirelli Motorsport vezetője azt mondta, mindig is nyitottak voltak az esetleges változtatásokra és ez ezúttal sem volt másképp. Az elemzések után úgy határoztak, hogy keverékeket váltanak, miután erre mind a 11 csapat rábólintott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fordulat a Toro Rossónál? Vergne lehet a 17 éves Verstappen csapattársa
Következő cikk Button a Porsche színeiben folytathatja tovább

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország