Hivatalos: Szergej Szirotkin lett a McLaren új tartalékversenyzője

Carlos Sainz Jr. és Lando Norris is egy új csapattársat kapott maga mellé Szergej Szirotkin személyében, aki tavaly még a Forma-1-ben versenyezhetett a Williams színeiben. Most egy másik feladat is vár rá.

Sergey Sirotkin, McLaren

McLaren F1 Team

A 23 esztendős orosz pilóta 2018-ban a Williamscsapatánál versenyezhetett a Forma-1-ben, de mindössze 1 világbajnoki pontot gyűjtött a nagyon gyenge autó volánja mögött. Szergej Szirotkin rettentő sokat dolgozott azért, hogy az istálló előrébb lépjen, és mindent ennek rendelt alá, ám végül nem volt maradása.

Szirotkin szponzora elmondta, megvolt a lehetőségük arra, hogy a legendás alakulattal maradjanak, de másképpen döntöttek. Lance Stroll pedig az RP-hez szerződött, így megnyílt az útj George Russell és Robert Kubica előtt. Szirotkin pedig a WEC-ben folytatta tovább az SMP Racinggel, ahol legutóbb a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állt, de azt végül nem tudta befejezni.

A McLarenés a Renault egyszerre jelentette be, hogy Szirotkin lett a két csapat tartalékja. Ez nem túl szokványos lépés a Forma-1-ben, és korábban már hivatalos volt az orosz érkezése a franciáknál. Most csupán azt erősítették meg, hogy Szirotkin a McLaren számára is elérhető tartalékként, ha Sainz, vagy Norris nem tudna befejezni egy teljes versenyhétvégét.

Ennek az is állhat a hátterében, hogy Fernando Alonso nem vállalta a tartalék szerepét, és a csapatnak szüksége volt valakire, aki adott esetben készen áll és kellő tapasztalattal rendelkezik ehhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - Francia Nagydíj (LIVE)
Következő cikk BRÉKING: Ricciardo megkapta a Renault „B” motorját a Francia Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország