Hivatalos: Symonds a Williamshez igazolt!

A Williams F1 Team örömmel jelentette be, hogy Pat Symonds az ő kedvükért hagyja le a Marussia F1 Teamet, és augusztus 19-től technikai vezető lesz Grove-ban. Symonds távozása nagy veszteség a Marussiának, de annál nagyobb haszon a Williamsnek.

Gyorsan zajlanak az események a Forma-1-ben: pár perccel azután, hogy a Marussia bejelentette Symonds távozását, a Williams megerősítette a szakember érkezését.

Symonds 30 éve van a Forma-1-ben, és 32 győzelmet szerzett Michael Schumacher és Fernando Alonso mellett. Négy bajnoki és három konstruktőri cím kapcsolódik a nevéhez - hangsúlyozta a Williams. 2011-ben csatlakozott a Marussiához, ahol technikai konzulens volt, de augusztustól már technikai vezető lesz a Williamsnél, melyre nagyon ráfér a szaktudás, hogy kivezesse őket a gyenge szezonból.

Az eddigi technikai igazgató, Mike Coughlan azonnali hatállyal távozik a csapattól. A csapat köszöni a munkáját, és minden jót kíván neki a jövőre. Coughlan 2011 óta volt ebben a pozícióban.

Sir Frank Williams a következőket mondta az igazolásról: „Nagyon boldog vagyok, hogy Pat csatlakozik a csapathoz. A technikai terén mutatott képességei és a sportban elért sikerei magukért beszélnek, és biztos vagyok benne, hogy a tudása és vezetői képessége jelentősen hozzá fognak járulni ahhoz a sikerhez, amiért mindenki keményen dolgozik itt a Williamsnél.”

Pat Symonds: „A Williams egy olyan csapat, melynek neve egybeforrt a sikerrel és a mérnöki kiválósággal, és megtiszteltetés, hogy felkértek, vállaljak szerepet a folyamatban, miszerint visszajuttatjuk a csapatot az azt megillető helyre a Forma-1 csúcsán. Sir Frank, Mike, és Claire letették a siker alapjait, és hihetetlenül izgatott vagyok, hogy elkezdjük ezt az új kalandot.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING