BRÉKING

Hivatalos: Stefano Domenicali távozik a Ferrari csapatfőnöki székéből! (frissítve)

A Ferrari ma megerősítette, hogy véget ér egy korszak a Scuderia életében, és Stefano Domenicali többé nem vezeti az F1-es csapatot. Utódja Marco Mattiacci, aki eddig a cég amerikai divízióját irányította.

Az év elején még szó sem volt a csapatfőnök menesztéséről, miután maga Domenicali és Montezemolo is megerősítette, az olasz szakember pozíciója biztos. A Ferrari nagy változtatásokat eszközölt az elmúlt években, "mindent egy lapra tettek fel" az új korszakra. Az eredmények továbbra is elmaradnak, és a rajongók egy ideje már Domenicali ellen fordultak. A cég elnöke múlt héten elmondta, "minden követ megmozgatnak" a siker érdekében, és meghozzák a szükséges döntéseket.

Domenicali 1991-ben érkezett Maranellóba, egész karrierjét az olasz istállónál töltötte. 2008-ban vette át a pozíciót Jean Todt-tól, de az egyéni cím azóta sem jött össze.

"Mindenki szakmai életében vannak különleges pillanatok, melyekben elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy döntsünk"- mondta Domenicali, aki önként döntött úgy, hogy távozik.

"Eljött az ideje, hogy jelentős változtatást eszközöljünk. Ismétlem, vállalom a felelősséget azért, amit átélünk - ahogy mindig is tettem. Azzal a szándékkal döntöttem úgy, hogy tegyünk valamit, hogy rázzuk fel a környezetünket, és mindezt ezért a csapatért tettem. Őszintén köszönöm minden csapattagnak - férfiaknak és nőknek -, a versenyzőknek és a partnereknek azt a gyönyörű kapcsolatot, amiben részünk volt az évek során. Kívánom, gyorsan vissza tudjatok térni arra a szintre, amit a Ferrari megérdemel."

A 42 éves Mattiacci az autóeladásokért felelős vezető volt, 2010 óta az észak-amerikai divízió vezetője. 1999-ben csatlakozott a Ferrarihoz, előtte a Jaguarnál volt. Tevékenykedett Dél-Amerikában, Finnországban, Oroszországban. Az autósportban nem rendelkezik tapasztalattal.

Montezemolo megköszönte Domenicali munkáját, egyben minden jót kívánt az új sportvezetőnek, aki azonnali hatállyal munkához lát.

"Szeretném megköszönni Stefano Domenicalinak; nemcsak a folyamatos hozzájárulást és elkötelezettséget, hanem azt a nagyvonalú felelősségérzetet, amit ma demonstrált azzal, hogy a Ferrari érdekeit tartja szem előtt. Tisztelem és nagyra tartom őt, és az elmúlt 20-23 év során  láthattam, amint egyre profibb lett a közös munka során. Sok sikert kívánok neki a jövőben."

"Egyben jó munkát kívánok Marco Mattiaccinak, a menedzsernek, aki remekül ismeri a cég értékeit, és lelkesen vállalta ezt a kihívást."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az új turbók nem lassabbak az elődöknél: a Mercedes főtervezője érdekesen kalkulál
Következő cikk Red Bull Vs. FIA: Ítélethirdetés valószínűleg csak kedden! A Mercedes is támadást indított

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország