HIVATALOS: Sainz nem kap büntetést, már át is vette a trófeát

Carlos Sainz Jr. pezsgővel és a trófeájával a kezében hagyta el a paddockot, hogy ünnepelni menjen a McLarennel, mely 2014 óta nem volt dobogós. Ennek a rossz sorozatnak most vége.

Carlos Sainz Jr, McLaren celebrates his third position on the podium with the McLaren team

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Az FIA több versenyző esetében is vizsgálatot indított az esetleges szabálytalan DRS-használat miatt a sárga zászló ideje alatt. Carlos Sainz Jr. is veszélyben volt, így a dobogója is, amit Lewis Hamilton büntetése után kapott meg. A ceremónián nem vehetett részt, mivel akkor még nem volt hivatalos az információ, de a trófeát már átvette. A csapat azonban utólag felment a dobogóra, és ünnepelni kezdtek.

 

Az FIA megerősítette Sainz harmadik helyét, így megvan az első F1-es dobogója, míg a McLaren 2072 nap és 118 futam után újra pódiumos eredménynek örülhet. Legutóbb 2014-ben tehették ezt meg Ausztráliában. A nagy negatív szériának most vége, és talán szép idők várnak a csapatra, később a Mercedes motorjával, mint régen.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és Leclerc nem kapott büntetést, Hülkenberg viszont igen
Következő cikk Norris elégedett, de javulniuk kell a kemény keveréken

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország