Hivatalos: Russell lett a Williams F1 Team egyik versenyzője 2019-re

megosztás
hozzászólás
Hivatalos: Russell lett a Williams F1 Team egyik versenyzője 2019-re
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. okt. 12. 9:30

A Williams F1 Team nem sokkal ezelőtt hivatalosan is bejelentette George Russell érkezését, aki a Mercedes juniorajként mutatkozhat be a Forma-1-ben jövőre.

Már egy ideje mentek a pletykák arról, hogy ki vagy kik kaphatják meg a Williams üléseit jövőre: Kubica, Ocon, Markelov, Szirotkin, Wehrlein, Russell... Nos, a bejelentés megtörtént pénteken, de a legendás csapat csak az egyik pilóta személyét erősítette meg.

A befutó a mindössze 20 esztendős Russel, aki tavaly a GP3-as sorozatot nyerte meg, rögtön az első szezonjában, és úgy tűnik, hogy ugyanezt viszi véghez az F2-ben is, szintén az ART Grand Prix istállójának színeiben. A hivatalos közlemény szerint a fiatal brit versenyző, aki már több alkalommal is tesztelhetett a Forma-1-ben a Mercedesszel, egy több esztendőre szóló megállapodást írt alá a Williamsszel. A megállapodás részeként Russell a Mercedes családjával marad, ahol idén teszt-és tartalékversenyzőként is dolgozik.

Még több F1 hír:

"Hihetetlenül nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan nagy presztizssel és örökséggel rendelkező istállóhoz csatlakozhatok, mint a Williams. Szeretnék köszönetet mondani Claire Williamsnek és mindenki másnak a Williamsnél a döntésükért, valamint Toto Wolffnak és a Mercedes csapatának a fantasztikus támogatásért a GP3-as és az F2-es időszakom alatt." - mondta boldogan a versenyző.

"Mérhetetlenül izgatott vagyok, hogy elkezdhessem a közös munkát a Grove-ban dolgozókkal, és megtegyem az első lépéseket hivatalos F1-es versenyzőként. Nem tudom kivárni azt, hogy ott legyek Melbourne-ben jövőre, és csatlakozzak a Williamshez. Mindannyian hiszünk abban, hogy ez egy izgalmas új út kezdete lesz."

George Russell, Williams

George Russell, Williams

Fotó készítője: Williams F1

Russell a Mercedes mellett a Force India autójával is tesztelhetett. Az F2-es teljesítménye és a királykategóriás tesztjei igencsak meggyőzőek voltak. Korábban Ocont tartották az egyik befutónak, de akkor a német gyártó azt mondta, egyik juniorjának sem fog ülést vásárolni az F1-ben, mert az kereskedelmi szempontból nem érné meg számukra. Ezek után igencsak érdekes az, hogy Russell a Williamsnél folytatja, mely az idei évre a rajtrács végére esett vissza, valamint Stroll és a Martini távozásával minden eddiginél nagyobb szüksége van a pénzre.

Lehetséges, hogy a Mercedes meggondolta magát, és jelentős kedvezményt ad motorjaik bérlésére a csapatnak? De akkor miért nem Ocon, aki már az F1-ben is letett valamit az asztalra? Igaz, a másik ülés még szabad, de azt valószínűleg egy komoly anyagi háttérrel rendelkező versenyző kapja meg. Ocon a másik forgatókönyv részeként a Force Indiánál maradhat tartalékként, és 2020-tól akár Lewis Hamilton csapattársa lehet.

A Williams a hivatalos közleményének részeként megemlíti, hogy a csapatuk mindig is erősen koncentrált a fiatal tehetségekre, akikre hosszú távon is építhetnek. A legendás alakulat régóta figyelte Russellt az F1-es teszteken és az F2-ben. A vezetőség nagyon nagy potenciált lát a honfitársukban, aki szerintük új elkötelezettséget, szenvedélyt és lendületet visz magával Grove-ba, koncentrálván a jövőre.

A versenyzőhöz hasonlóan a Williams is nagyon várja már a közös munkát, mely a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után rögtön kezdetét is veheti, akár a hivatalos teszten, mely szintén a sivatagi helyszínen lesz.

Ocon az elsők között gratulált Russellnek a hivatalos Twitter oldalán keresztül! A francia szerint a brit nagyon megérdemli a lehetőséget és ez egy jó hír a sportjuk számára.

 

Következő Forma-1 cikk
Jó döntés volt Vettelre cserélni Alonsót a Ferrarinál?

Előző cikk

Jó döntés volt Vettelre cserélni Alonsót a Ferrarinál?

Következő cikk

Ferrari: Olyan domináns autót akarunk, amely megengedi, hogy hibázzunk

Ferrari: Olyan domináns autót akarunk, amely megengedi, hogy hibázzunk

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők George Russell
Csapatok Williams
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Hírek