HIVATALOS: Portimaóban rendezik az idei harmadik F1-es futamot!

Hivatalosan is bejelentették, amit egy ideje már sejteni lehetett: a Forma-1 2021-es szezonjának harmadik versenyét a portugáliai Portimaóban fogják rendezni, a futamot pedig május 2-án fogják rendezni.

Portuguese flag

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Péntek délelőtt érkezett a hivatalos bejelentés arról, hogy megerősítették Portugália helyét a 2021-es naptárban, így teljessé vált a Forma-1-es versenynaptár, amely rekordot jelentő 23 nagydíjat tartalmaz.

Egy ideje már sejteni lehetett, hogy Portimao lesz a szezon harmadik helyszíne, de ez csak most vált hivatalossá. Az évet Bahreinben kezdi az F1, majd Imola következik, a Portugál Nagydíjat pedig május 2-án rendezik majd.

További híreink:

Portimao először tavaly októberben rendezhetett versenyt, akkor a koronavírus-járvány miatt volt szükség a MotoGP-ből is ismert aszfaltcsík beugrására. A verseny többek között Kimi Räikkönen hihetetlen első köre miatt maradt emlékezetes, a dobogóra pedig a Hamilton, Bottas, Verstappen trió állhatott fel.

Todt „komoly következményekről” figyelmeztette Mazepint…

 

Az F1-ből távozó Romain Grosjean idén már az IndyCarban áll rajthoz, ami után nem volt rest megosztani a tapasztalatait. Nézzétek meg, hogyan zajlott az első tesztje!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt „komoly következményekről” figyelmeztette Mazepint
Következő cikk Fontos személy távozik Hamilton mellől közvetlenül a szezonkezdet előtt – brit sajtó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország