BRÉKING: összeáll a Ricciardo-Ocon páros a Renault-nál

A Renault F1 Team hivatalosan is megerősítette Esteban Ocon 2020-as érkezését, amivel egy igen érdekes és erős páros áll össze 2020-ban a Forma-1-ben. Megkapja a várva várt lehetőséget a fiatal pilóta.

Esteban Ocon, Renault F1 Team

Esteban Ocon, Renault F1 Team

Renault F1

Esteban Ocon még mindig nagyon fiatal, így bőven van ideje arra, hogy egy remek karriert építsen fel magának a Forma-1-ben. A francia versenyző 2014-ben a Lotus F1 Team, míg 2016-ban a Renault Sport F1 Team színeiben kapott lehetőséget a vezetésre, de csak szabadedzéseken. A Mercedes juniorja azonban a 2016-os Belga Nagydíjtól már a Manornál versenyezhetett a királykategóriában. Ezeken a futamokon nem szerzett pontot.

Még több F1 hír:

A teljesítménye azonban kellően meggyőzte a Mercedest és a németek motorjait használó Force Indiát, hogy egy 2 évre szóló szerződést írjanak vele alá. Ocon hamar elkezdte meghálálni a bizalmat, hiszen az idény során mindössze két olyan alkalom volt, amikor nem volt pontszerző: Monacóban 12. lett, míg Brazíliában kiesett.

Az F3-as és GP3-as bajnok tavaly lényegesen nagyobb tapasztalattal a háta mögött gurulhatott pályára, de a pontszerzések már nem olyan könnyedén érkeztek a részéről, és a szezonban négyszer is kiesett. Emellett Ausztráliában, Kínában, Magyarországon, Mexikóban és Brazíliában sem volt pontszerző. Végül csak 49 pontig jutott és 12. lett, szemben a korábbi eredményével, amikor a 8. helyen zárt 87 világbajnoki egységgel a neve mellett.

Renault F1 Team motorhome

Renault F1 Team motorhome

Fotó készítője: Erik Junius

2019-re pedig elvesztette a helyét, de nem az eredményei miatt, hanem mert a milliárdos Stroll vette át az istállót, aki a fiát ültette be Sergio Pérez mellé. A Renault, a McLaren és a Toro Rosso is szívesen szerződtette volna Ocont, ám mivel nem akartak kölcsönpilótát, nem éltek a lehetőséggel. Esteban hitt abban, hogy 1 év szünet után megkaphatja a Mercedes gyári ülését, és noha heteken át úgy tűnt, hogy ez meg is fog valósulni Esteban Ocon teljesítménye miatt, a vezetőség a finn mellett tette le a voksát.

Ocon nem esett kétségbe, és már korábban tárgyalásokat folytatott a Renault-val, akik egy több évre szóló szerződést írtak vele alá, mely 2020-tól lép érvénybe, tehát Nico Hülkenbergnek 3 szezon után el kell hagynia Enstonet, így Daniel Ricciardo új csapattársak kap.

„Mindenekelőtt nagyon büszke vagyok arra, hogy a Renault versenyzője lehetek. Enstone-ban nőttem fel, kezdve a Lotusszal 2010-ben, majd a Renault-val. Nagyon ragaszkodom ehhez a csapathoz, és mindenkihez, aki ott dolgozik: ők azok, akik egyszer már megnyitották előttem az utat a motorsport csúcsához, másodszor pedig egy nagyon ambíciókkal bíró csapat bízott meg engem azzal a lehetőséggel, hogy ismét megmutassam a képességeimet az F1-ben. Ez egy felelősség, amit nagyon komolyan veszek. Az a bizalom bizalom, ami bennük van felém, hogy segítsek előrébb mozdítani a csapatot, egy nagyon pozitív nyomást jelent, és várom, hogy a lehető legjobbat adjam magamból.”

Renault F1 Team hospitality building

Renault F1 Team hospitality building

Fotó készítője: Erik Junius

"Nagyon örülünk, hogy a következő szezonban Estebannal dolgozhatunk együtt. Az F1-es karrierje során Esteban volt fent és lent, és már teljesen érti, hogy meg kell ragadni minden lehetőséget. A természetéből adódó tehetségén túl Esteban célja, hogy összpontosítsa az energiáját és a vezetését, amelyek csak fokozódtak az egy év várakozással. Már csak rajtunk múlik, hogy mi be tudjuk-e vonni a csapat fejlődésének következő szakaszába" - jelentette ki Cyril Abiteboul."Már bizonyította a képességét arra, hogy pontokat szerezzen, a pályán és azon kívül is professzionalizmust képvisel, és a világbajnoknál tesztversenyzőként szerzett tapasztalatára is szükség lehet a csapat fejlesztéseinél" - folytatta a Renault csapatfőnöke."Szeretnék köszönetet mondani Nicónak a fenomenális részvételéért és a hatalmas hozzájárulásért, amelyet az elmúlt három szezon során mutatott a fejlődésünkért. Amikor Nico úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk, a kilencedikek voltunk. Tavaly a negyedik helyig vitt minket, és ő hetedik helyen végzett a pilóták versenyében. A szerződésének közelgő vége nehéz döntést jelentett, mert Nico  haladás egyik pillére volt. A szezon első fele nagyobb kihívás volt, de tudom, hogy számíthatunk rá az év második felében is" - jelentette ki Nico Hülkenberg kapcsán Abiteboul.


Egy igazán őrült verseny, miközben két versenyző tartózkodik a motoron, akik hatalmas sebességgel száguldanak. Látványos felvételek Assenből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: már a Belga Nagydíjon beveti az új motorját a Mercedes
Következő cikk Räikkönen parádés válasza a sérülésére: „Én mondtam, hogy az ivás biztonságosabb...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország