BRÉKING

Hivatalos: Orosz befektetők érkeztek a „haldokló” Sauber-hez (Frissítve)

A Sauber F1 Team egy hivatalos közleményben erősítette meg az orosz befektetők érkezését, ám egyelőre szó sincs arról, hogy az érintettek részvényesek lennének, vagy részt vennének a menedzsment munkájában.

Nem sokkal az olasz Omnicorse jelentése után a svájci istálló megerősítette a három orosz vállalkozással (Investment Corporation International Fund, State Fund of Development of Northwest Russian Federation, International Institute of Aviation Technologies) kötött megállapodását, ami biztosíthatja a hosszú távú jövőjét a sportban.

Többek között a brit Autosport is arról számolt be, hogy az orosz „trióval” kötött megállapodás keretében a részvényesek és a menedzsment sem fog változni. Ez azonban még nem zárja ki az Omnicorse által megírtakat, miszerint a szintén orosz SMP Bank teljesen megvásárolta a csapatot.

Egyelőre csak a három új orosz támogató érkezése tekinthető hivatalosnak, és ismervén Peter Sauber üzleti gondolkodását, lehetséges, hogy a részvények valóban a jelenlegiek kezeiben marad, valamint Monisha Kaltenborn is megtarthatja a csapatfőnöki székét.

A hivatalosan bejelentett partnerség célja, hogy új távlatokat nyissanak meg és közös erővel növeljék a bevételi forrásokat a kereskedelmi forgalomban. Az üzlet részeként a Sauber a jövőben fiatal orosz tehetségeket fog támogatni. Sergei Sirotkin (17 éves), Formula Renault 3,5 sorozatban versenyző pilóta csatlakozik a fejlesztési programhoz, melynek köszönhetően talán már jövőre bemutatkozhat a Forma-1-ben. Nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy Oroszország jövőre debütál a sportban, és rendez nagydíjat Szocsiban.

Sirotkin azonban a fiatal versenyzők tesztjén még nem kap lehetőséget, ahol Robin Frijns és Kimya Sato mellett Nicolas Hülkenberg lendül akcióba a héten Silverstone-ban.

Az oroszok hangsúlyozták, ezzel a megállapodással egy szilárd alapot szeretnének teremteni a Sauber számára, mely a jövőben újra versenyképes lesz.

Kaltenborn csapatfőnök a német Motorsport-Total lapnak elmondta, a megállapodás mögött rengeteg tárgyalás, egyeztetés és munka van. A női csapatfőnök úgy fogalmazott, hogy a nagyon konkrét tárgyalásokat tavasszal kezdték meg egymással. A Sauber első embere izgatott, hiszen szerinte a fent említett megállapodásoknak köszönhetően új technológiai megoldásokat dolgozhatnak ki, melyek a Forma-1-ben is remekül kamatoztathatóak.

A bejelentés sokáig váratott magára, miután az együttműködés rendkívül összetett és bonyolult, ám végül minden pont a helyére került, így a szuper-modern Hinwil egy új technikai együttműködést üdvözölhet.

A Sauber hamarosan részletes tájékoztatást nyújt az együttműködésről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sajtó: 135 millió euróért kelt el a Sauber, melynek új csapatfőnöke lesz
Következő cikk „Super Seb” nagyot ugratott: Budapesten már nem szúrná el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország